5 jel, hogy megcsal a pasid

Bár egy kapcsolat alapja a bizalom, ennek ellenére van néhány árulkodó jel, amelyen nem árt elgondolkoznod.

Megváltozik a viselkedése
Ha eddig nem halmozott el ajándékokkal, most azonban rendre meglep valami kis aprósággal, az jelezheti azt, hogy valami miatt lelkiismeret furdalása van, amit így akar kompenzálni. Viszont, ha épp ellenkezőleg viselkedik; keresi a hibát benned és minden alkalommal beléd köt valami miatt, szintén árulkodhat arról, hogy párodnak van valakije.

Jobban ad magára
Párod az utóbbi időben új ruhákat vásárolgat magának és új parfümöt kezd el használni, valamint a fürdőszobában is több időt tölt, mint előtte? Ebben az esetben jó okod van a gyanakodásra, hiszen a túlzott magával való törődés jelezheti azt, hogy valaki másnak akar tetszeni. Persze az is előfordulhat, hogy mindezt miattad teszi, de ha emellett több jelet is tapasztalsz, akkor érdemes kérdőre vonnod.

Kimarad esténként
Eddig nem volt jellemző rá, de most több egymást követő este is kimarad, arra hivatkozva, hogy dolgoznia kell vagy valami fontos dolga akad, és ilyenkor még telefonon sem éred el? Persze ez akár igaz is lehet, hiszen számos esetben előfordulhat, hogy valakinek túlóráznia kell, viszont az nem ok arra, hogy még a telefont se vegye fel neked.

Telefon és e-mail
Egy jól működő párkapcsolatban nem tabu egymás telefonja vagy laptopja, természetesen normális keretek között: a telefonok szem előtt vannak, nem zsebbe rejtegetve, felveszik a felek egymás előtt a telefont és nem folytatnak gyanús beszélgetéseket. Azonban ha párod lehalkítja a telefonját, amikor veled van, vagy nem vesz fel több hívást, arra hivatkozva, hogy csak a munkahelyéről keresik vagy netán félretárcsáztak, akkor jó okod van azt hinni, hogy valamit titkol előled. Ugyanez vonatkozik a laptopjára is; ha eddig közösen használtátok, most azonban nem adja oda és mindenféle kódokkal védi, akkor is elkezdhetsz gyanakodni.

 

Szex
Ha ritkul az együttlétek száma, és úgy érzed, párod már nem kíván, és mikor veled van, mintha máshol járna, sőt, esetleg más nevet mond a tied helyett, az bizony arra utal, hogy más utakon jár.

Egy jel nem jel, így az első apró furcsaságon nem kell azonnal azt feltételezned, hogy párod megcsal, ám ennek ellenére nem árt nyitva tartanod a szemed. Ha több dolog is igaz rá az előbbiekből, akkor érdemes elbeszélgetned vele, hogy magyarázatokkal tudjon szolgálni a megváltozott viselkedése miatt. Azonban a legjobb, amit tehetsz, ha megadsz neki mindent, amire vágyik, így eszébe se fog jutni, hogy más nő után áhítozzon.

 

Oldalak

Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás
Home&Design
Végre egy ház, amit tényleg bárhova magaddal vihetsz, felépítése ugyanis csupán 6 órába telik. A belső tereitől pedig egyenesen padlót fogsz.