Bed&Love

10 dolog, amit nem tudtál a női orgazmusról - A hatodiktól elámultunk

Az első öt

  1. Az orgazmus elmúlasztja a fájdalmat - Ha fáj a fejed, érdemes egyből ágyba bújni. De nem az alvás miatt, hanem egy jó kis együttlétre. Ez a szex közben felszabaduló oxitocin hormonnak köszönhető, ami stresszcsökkentő hatása miatt csak boldogsághormonként is emlegetnek.
  2. A gumi használata nem gátolja meg az orgazmust - Sokan úgy vélik, nem mosnak zokniban lábat, de a szakemberek szerint a nők ugyanúgy képesek elélvezni óvszerrel vagy anélkül is. Sőt, sokszor még jobb is, ha a férfin van, hiszen így nem kell gyorsan kivenni, ha mégis ejakuláció történne.
  3. Nem könnyű elérni - Ha nem élvezel el, ne ijedj meg, sem a pasid, sem te nem tehetsz róla. Egy felmérés szerint a nők 10-40%-ának meggyűlik a gondja az orgazmussal. Próbáljátok ki a csikló izgatását, az segíthet.
  4. Fontos, hogy tudd, hol a G pontod - A G pont kezd olyan lenni, mint a Loch Ness-i szörny, egyesek sziklaszilárdan állítják, hogy létezik, míg mások szerint az csak egy víz tetején úszó faág. De a kutatók egyetértenek abban, valóban van egy pont, ahol több idegvégződés található. Találjátok meg!
  5. A korral nemesedik - Bizony, ahogy egyre idősebb leszel, a szexuális életed terén sokkal tapasztaltabb leszel, kiismered a testedet, éppen ezért az orgazmus minősége és nagysága is fejlődik. A 18-24 éves nők 61%-a, a 30-asok 65%-a, míg a 40 és 50 közöttiek 70%-a élt át orgazmust legutóbbi együttléte során.

Lapozz, folytatjuk!

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Sztárok
Aki leskelődni akar, az ismét megteheti, mivel elstartolt a Való Világ legújabb évada az RTL-en. Annyi biztos, hogy bizarr szituációkból most sem lesz hiány.
Lifestyle
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a magyarok egyre tudatosabban vásárolnak a boltokban. Nem is nagyon akarunk sokat élelmiszerre költeni.
Egészség
Sokan még csak nem is hallottak ennek a különleges zöldségnek a létezéséről, pedig amellett, hogy a belőle készült ital segíti a fogyást, még számtalan jótékony hatása van szervezetünkre nézve.