A női Robinson Crusoe hihetetlen igaz története: 18 évig élt egyedül egy lakatlan szigeten
Már nem tudott visszailleszkedni a társadalomba
Megmentője, Nidever és a felesége fogadta be Santa Barbara-i otthonába Juana Mariát, aki minden említés szerint kedves, jókedélyű személy volt, a kommunikáció viszont nehézkes volt vele, hiszen nem beszélt angolul, a fordításban pedig már nem volt, aki segítsen, mert 1853-ra nicoleño törzs minden tagja meghalt.
Juana Maria hét héttel azután, hogy Santa Barbarába került, vérhast kapott a gyorsan és radikálisan megváltozott étrendje miatt.
Juana Maria történetéből Scott O'Dell amerikai író 1960-ban ifjúsági regényt írt Kék Delfinek szigete címmel, amit 1964-ben meg is filmesítettek. A történetben az eredetileg ismeretlen nevű nő a Karana nevet kapta.
A San Nicolas szigetet napjainkban az amerikai haditengerészet használja leginkább, fegyverkísérleteket végeznek itt.
A negyven esztendős William Moldt még a kilencvenes évek végén tűnt el Floridában. Sokáig hiába kutatták, nem bukkantak rá. Végül a Google Térkép segítségével sikerült felderíteni a hollétét.