Sztárok

Elhunyt Hildebrand István

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr - aki a Nemzet Művésze címet is elnyerte - 93 évet élt.

Szabadon kísérletezett a színekkel és a kompozíciókkal

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, a Nemzet Művésze - a szomorú hírt a filmalkotó barátja, Kocsis Tibor tette közzé a Facebookon, de a Magyar Filmművészek Szövetsége szintúgy megerősítette.

Hildebrand 1950-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Híradóoperatőrként, illetve a főiskola tanáraként kezdte munkásságát, számos rövid- és nagyjátékfilmen is dolgozott, majd 1970-ben a Mafilm Nemzetközi Stúdió főoperatőre, aztán a Pannónia Filmstúdió főoperatőre lett. A rendszerváltást követően a Videovox Stúdió produkciós és művészeti vezetőjeként folytatta pályafutását. 1960-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1979-ben lett Érdemes művész, 1994-ben pedig megkapta a a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. 2019-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 2020-ben pedig a Nemzet Művésze címet adományozták neki.

A magyar.film.hu kiemeli, hogy operatőrként sokszor kísérletezett a színekkel és a kompozíciókkal. Olyan nagyjátékfilmek kötődnek a nevéhez, mint a Nárcisz és Psyché, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kertes házak utcája, A veréb is madár vagy a Szerelmi álmok - Liszt.

2015-ben Jelenetek egy operatőr életéből - Hildebrand István legendáriuma címmel készült róla portréfilm Kocsis Tibor rendezésében.

Leadfotó: Facebook / Hildebrand István

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A fülgyulladás, vagyis a hallójárat gyulladása a strandszezonban igazi slágerbetegség, de mi okozza és mit tehetsz ellene?
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Katalin valószínűleg idén nem vesz majd részt az uralkodó hivatalos születésnapi rendezvényén, a Trooping the Colour-on, de egy esetben mégis a tiszteletét tenné a hercegné.
Lifestyle
A Mérleg szerencsésnek bizonyul a szerelemben és a pénzügyekben is. Heti horoszkóp.