Sztárok

Az Oscar-jelölt Elliot Page: A nemváltó műtét az életemet mentette meg

Az Oscar-díjra jelölt hollywoodi híresség tavaly vallotta be, hogy immáron transz férfiként éli az életét. Page most ismét a nyilvánosság elé állt, és a benne, na meg a környezetében lezajlott változásokról mesélt.

"Megváltoztatta az életemet"

Elliot Page még 2020-ban bújt elő (azaz comingoutolt): a leszbikusságát korábban nyíltan vállaló hollywoodi híresség mindenkit meglepett, amikor kerek perec bejelentette, hogy a jövőben transz férfiként kívánja folytatni az életét. A 34 esztendős kanadai születésű filmcsillg létfontosságúnak nevezte lépését, hiszen azt mondta, erre egy olyan korszakban került sor, amikor a transznemű közösség szörnyűséges támadásokkal kell szembenézzen. A színész pár nappal ezelőtt Oprah Winfrey-nek adott interjút, melyben kifejtette: a nemváltó műtét voltaképpen az életét mentette meg. Page köntörfalazás nélkül vallotta be azt is, hogy a mellkasi nemváltó műtét tette lehetővé, hogy a teste életében először harmonizáljon a nemi önazonosság-tudatával. Az operáció során eltávolították az Oscar-díjra jelölt világsztár mellszöveteit, melynek eredményeképpen férfiasabbá vált a mellkasa. A fizikai változást egyfajta felszabadulást hozó, revelációértékű élményként írta le az Oprahnak adott interjújában. "Nemcsak megváltoztatta az életemet, de hiszek benne, hogy életmentő is volt, ahogyan sok más ember esetében is az" - fejtette ki Elliot Page.

Lapozz, a második oldalon folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az egyik népszerű hazai gyógyfürdőnek jelenleg is van szaunaparkja, de az idén még megépítik Magyarország legnagyobb szaunaházát is.
Lifestyle
Sokan egy forintot sem tettek volna rá, hogy Jennifer Lopezt valaha egy sci-fi thrillerben fogják látni, de ez a nap is eljött. A Netflix új filmje hozza is a nézettséget.
Sztárok
Királyi elemzők szerint jelenleg pont ugyanaz zajlik a sussexi hercegi pár háza táján, mint annak idején Károly és Diana esetében.