„Csak az évek múltak el, a többi nem” – Balázs Fecó ma lenne 70 éves
A tavaly novemberben elhunyt zenész-legendára emlékezünk.
Balázs Fecó hetvenéves lenne
Tavaly novemberben az egész ország megrendült, amikor 69 éves korában a koronavírus szövődményei következtében elhunyt a lírai rock nagymestere, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész, a Korál együttes alapítója.
Balázs Fecó egy véletlen kapcsán lett zenész, amelyről tavaly mesélt a Femcafénak egy exkluzív interjúban. Mindig is „szomorú zenésznek” tartotta magát, már fiatalon is sok merengős-balladisztikus dalt szerzett, és ez egész életművét jellemezte, sosem álltak távol tőle az érzelmes, lassúbb dalok, sokszor csak zongorán kísérve. Balázs Fecó a Korállal számtalan slágert írt, majd szólóban is több lemezt adott ki, amelyek szintén sok jól ismert felvételt tartalmaznak. Dalaiért generációk rajongtak, leghíresebb szerzeményei – mint például a Homok a szélben, az Érints meg, az Évszakok, a Maradj velem és A csönd éve volt – a mai napig életkortól függetlenül mindenkiben megpendítenek valamit. A közönség szeretete mellett a szakma is számos díjjal jutalmazta a munkásságát. Bár évek óta egészségügyi problémákkal küzdött, amíg tudott, zenélt és koncertezett, hiszen a rockzene volt a mindene. „Örülök, hogy a rockzenén keresztül találtam meg önmagamat, és ahogy az én krónikásom és barátom, Horváth Attila írta: Csak az évek múltak el, a többi nem” – vallotta Balázs Fecó, aki március 2-án lenne hetvenéves.