Egy másik álomfejtő, Lauri Loewenberg szerint a gyász valóban az egyik oka lehet annak, hogy szeretteink megjelennek álmunkban, ugyanakkor érzelmeink kivetülése is lehet ez a furcsaság. Bár elhunyt rokonainkkal és barátainkkal való álmaink többsége általában pozitív vagy megnyugtató, az is előfordulhat, hogy álmunkban egyik halott ismerősünk épp dühös ránk vagy csalódottságát fejezi ki felénk. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármi rosszat tettünk volna velük vagy épp másokkal, sokkal inkább az lehet az oka, hogy zaklatott a lelkünk, és saját érzéseink kivetüléseként jelenik meg álmunkban egy elvesztett családtag: azokat az érzelmeket láthatjuk ilyenkor rajta, amit mi magunk is érzünk valaki iránt. Az ilyen típusú álmok akkor gyakoriak, amikor úgy érezzük, befejezetlen ügyeink vannak vagy épp egy-egy dolog kimondatlanul maradt.
Fotó: Pinterest