A korábbi államfő arra figyelmeztetett, hogy a gyökérgombák mennyire fontosak a talaj kezelésében, a vízfelvételben, a tápanyag-utánpótlásban, sőt a növények egymás közötti "kommunikációjában". A monokultúrás mezőgazdasági termelés miatt ugyanakkor egyre kevesebb tápanyag marad a talajban, a hiányát műtrágyával igyekeznek pótolni, ami viszont a vizeket szennyezi. A beporzó rovarok nélkül eltűnne a növények 40 százaléka. A műanyagszennyezésről elmondta: nagy pusztítást végez a tengerekbe és óceánokba került műanyag, amely mikroszemcsékre bontódva bejut a tengeri élővilág szervezetébe, onnan pedig az emberébe. Ma még nem is tudjuk pontosan, milyen következményekkel, betegségekkel jár, ha bejut az emberi szervezetbe - hangsúlyozta Áder János. Említést tett arról, hogy az állatok és azok testrészeinek illegális kereskedelme egyes fajok kipusztulásához vezethet. Az illegális kereskedelemről szólva külön kiemelte a cápauszonyt és az elefántcsontot. Az invazív vagy özönfajok megjelenése pedig - mint a Kárpát-medencében a parlagfű, az ázsiai és afrikai szúnyog- vagy kullancsfajok - olyan betegségeket okozhatnak, amelyek eddig errefelé nem voltak jelen.
Fotó: Facebook