5 élelmiszer köszvény ellen - Ezeket bátran fogyaszthatod
Köszvényt a magas purintartalmú élelmiszerek okoznak, amelyek magas húgysavszintet idéznek elő. Étkezéseink során tehát arra kell ügyelnünk, hogy kerüljük ezeket az ételeket. Nézzük, mi az, amit bátran fogyaszthatunk!
Cseresznye
Több kutatás is bizonyította, hogy a cseresznye hatásos a köszvény ellen. Az egyik ilyen kutatás során a betegek 4 hónapon keresztül napi kétszer kaptak cseresznyelé-koncentrátumot, és a kutatók azt tapasztalták, hogy esetükben 50 százalékkal csökkent a köszvényes rohamok száma. Mindezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a cseresznye képes csökkenteni a húgysav szintjét és a gyulladásokat.
Tejtermékek
Kutatók megállapították, hogy a tejtermékek segítik a húgysav kiválasztódását a vizeletben. A vizsgálatban alacsony zsírtartalmú tejtermékeket gyakran fogyasztók esetében jóval alacsonyabb húgysavtartalmat mutattak ki, mint azoknál, akik kihagyták étrendjükből ezt a kalciumforrást. Köszönhető mindez valószínűleg a magas fehérje- és alacsony purintartalomnak.
Kávé
A mértékletes kávéfogyasztásnak számos előnye van, csökkenti például a köszvény kialakulásának kockázatát férfiak és nők esetében egyaránt. A témában több kutatás is készült, és gyakorlatilag mindegyik kimutatta, hogy a napi 6 csészénél kevesebb kávét fogyasztók jóval alacsonyabb húgysavszinttel rendelkeznek, mint azok, akik ennél többet isznak.