Bed&Love

Ne légy prűd! Az önkielégítés egy normális dolog, mutatjuk, milyen jótékony hatással van a szervezetedre

Az önkielégítés bizony nem bűn, így nyugodtan beszélhetünk róla. Sőt, érdemes is beszélni róla, hiszen annyi jótékony hatása van, amennyit nem is gondolnánk.

Belefér egy kapcsolatba?

Sokszor előfordul, hogy párkapcsolatban élő nők bűntudatot éreznek, ha egy magányos estén masztrubálnak, pedig erre semmi okuk nincs. Nőként sem kell nélkülözni a szexualitást, akkor sem, ha a partnered éppen nem elérhető. Mégis máig sok nő azt gondolja, hogy a maszturbáció nem természetes dolog, de ez abszolút nem így van.

Egy 2056 fővel, Debby Herbenick, az Indiana Egyetem Szexuális Egészség Előmozdításáért Centrum társigazgatója által vezetett felmérésben 18 és 60 év közötti nőket kérdeztek, és kiderült, hogy több mint a felük használt már vibrátort maszturbáció vagy szex során. A vibrátor mellett közkedvelt eszközként szerepelt a válaszok között az elektromos fogkefe nyele, a hajkefe nyele és a zuhanyrózsa is. Alábbi galériánkban mutatunk 4 okot, amiért néha érdemes félretenni a prűdériát, mert bizony, még jótékony hatásai is vannak az önkielégítésnek.

Hangulatjavító Az önkielégítés nemcsak a testünket, de a lelkünket is energiával tölti fel. Kathleen Segraves szexuálterapeuta szerint a maszturbálás segíthet túllépni a rossz hangulaton, de hangsúlyozza, hogy ez nem érvényes a mentális zavarokra. "Nem zavar senki közben, csak saját magadra kell figyelned és nem kell arra koncentrálnod, hogy a partnerednek is jó legyen" - mondta.
Kattints a további képekért!

Forrás: Hazipatika Fotó: 123rf

Oldalak

Bed&Love
Utazás
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a magyarországi fürdővizeket vizsgálta. Akadnak olyan strandok, amik kifogásolható minősítést kaptak.
Sztárok
Cindy Crawford neve az egész világon mindenki számára ismerős, ahogyan elbűvölő vonásait sem könnyű elfelejteni – mégis, az általa nemrég közzétett képeken egy pillanatra rá sem ismertünk.
Sztárok
Katalin és Vilmos hosszú évekig éltek párkapcsolatban, mielőtt a herceg feltette volna a nagy kérdést szerelmének, miszerint Katalin hozzá megy-e feleségül. Nos, Károlynak megvolt a véleménye a...