Szex a lelke mindennek – Csenki és Benk szerint legalábbis

Szex a lelke mindennek? Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, de nem mernek beszélni róla.

Szex a lelke mindennek

Csenki Attilának és Benk Dénesnek viszont nincsenek ilyen félelmei. A nagyjából fél éve debütált estjükben nyíltan beszélnek a szexről és az őket érdeklő, a szexhez kapcsolódó kérdésekről egyaránt.

Nem áll távol tőlük a tabuk feszegetése és úgy tűnik, hogy a közönség is vevő a témákra, hiszen már van egy hasonló tematikára épült estjük a Tabuk nélkül című műsoruk, melyben szintén szóba kerül a szex. Sőt! Benk Dénes szerint akkora volt a közönség érdeklődése, hogy a Tabuk nélkül már nem lett volna képes azt kielégíteni…

„Annyira bővült a szexszel kapcsolatos blokk a Tabuk nélkül esten, hogy megérett a helyzet arra, hogy egy új műsor szülessen, ami csak ezzel foglalkozik” – erősíti meg Dénest Csenki Attila, a SZEX a lelke mindennek című est másik kiötlője. Véleményük szerint az új közös műsorban gyakorlatilag jól ki tudják vesézni például, hogy mitől vagyunk bénák az ágyban, mennyi idő alatt stíröl végig egy nőt egy férfi, vagy, hogy miért káros A szürke ötven árnyalata a nőkre nézve.

Tehát a Csenki-Benk páros újra sok mindenről lerántja a leplet… Ami biztos, hogy a nagyjából másfél órás produkcióban egy szünet lesz, viszont nem lesznek benne meztelen nők és szex a színpadon – a humoristák csak beszélnek róla, a gyakorlati részét pedig mindenki intézze otthon.

Ezt is ajánljuk:

Éld át a humort – már elérhető a Dumaszínház augusztusi műsora!

Oldalak

Utazás
Bár Ázsiában őshonosak, a cseresznyefák valójában az egész világon virágoznak, és nem is kell olyan messzire utaznunk azért, hogy káprázatos, rózsaszínbe borult utcákban gyönyörködhessünk.
Sztárok
Bajor Imre még Jáksó Lászlót is meg tudta lepni, aki mindig elővett néhány botrányos viccet a műsorban. Anno még ez is lemehetett az RTL Klub képernyőjén.
Egészség
Nincs mese, a dohányosok testtömege általában valóban alacsonyabb, mint a nemdohányzóké. A kutatók megvizsgálták, van-e összefüggés.