Éld át a humort – már elérhető a Dumaszínház augusztusi műsora!

Idén örvendezhetnek a sportok szerelmesei, hiszen a foci Eb után augusztus 5-én kezdődik a 2016. évi nyári olimpiai játékok, melynek mottója: Éld át a szenvedélyt. Országszerte számtalan helyszínen várják egy kis együtt szurkolásra a sportrajongókat… Ebbe a sorba a Dumaszínház nem kíván beállni, nálunk nem lesznek sportközvetítések, maximum a színpadon álló fellépők sajátos szűrőjén keresztül élhetik át újra a kiemelkedő pillanatokat, nagyobb gikszereket.

Íme, az augusztusi program

Rövid nyári szünet és egy kis karbantartás után augusztus 9-én újra nyitja kapuit a Dumaszínház, hogy egy felújított belsővel ismét a humor budapesti fellegvárává váljon, ahol változatlanul a nevetni vágyókat kívánják kielégíteni.

Kilencedikén Kiss Ádámtól és Kőhalmi Zoltántól számíthatnak erős kezdésre, akik aztán Badárnak és Dombinak passzolják a szót. Játékban lesz Aranyosi és Hadházi, és később bekerül a csapatba Beliczai és KAP is. A hónap közepén melegít Felméri, aki szintén beáll, 20. után visszatér Benk Dénes, az augusztus végét pedig Csenki és a Szomszédnénik is erősítik.

Nézzen be hozzánk! A nagy melegben forró hangulattal, hűs frissítőkkel és légkondicionált nézőtérrel várjuk.

Ezt is ajánljuk:

„Kissé szeleburdi és spontán család vagyunk” - Kőhalmi Zoltánnal beszélgettünk

Oldalak

Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Vilmos herceget nagyon bántja, hogy családtagjai gonosz ragadványnevet találtak ki neki, amivel olykor-olykor cukkolni szokták őt.