Az igazi mézeskalács hazája, ahol egy angyalka is lehet rocksztár - Nürnbergben jártam

Őszinte leszek veletek most is: nem vagyok oda különösebben a télért, a meleg hónapok sokkal közelebb állnak a szívemhez. Nemrég azonban elutazhattam Nürnbergbe, a karácsonyi vásár és az igazi mézeskalács hazájába, ahol egy kicsit mégis belopta magát a szívembe ez az évszak.

Munka után irány a reptér

Nagyon örültem, amikor megláttam a Budapest Airport kedves meghívóját egy sajtóútra. A feladóból már sejtettem, hogy végre újra repülőre szállhatok és izgatottan vártam, vajon milyen úti célra szól a meghívó. Kattintás közben valahol a karácsonyi cikkötletek, ajándéklisták és egyéb tennivalók mögött elbújva eszembe jutott, nemrég hallottam róla, hogy a Ryanair rendszeres repülőjáratot indít Budapest és Nürnberg között. Jó volt a megérzésem: kiderült, hogy végre megnézhetem a híres német város karácsonyi vásárát.

A repülő a lehető legideálisabb időpontban indult: csütörtökön este munka után még haza tudtam szaladni a csomagjaimért, sőt nyugiban meg is vacsoráztam. Csak ezután mentünk ki a repülőtérre, a gép ugyanis 22.30-kor szállt fel Németország felé. Az út olyan gyors volt, hogy szinte arra sem volt időnk, hogy álomba merüljünk, már le is szálltunk.

Megközelíthetőség: csillagos ötös

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A reptérről bár taxival jutottunk el a szállásunkra a kései időpont miatt, így is érzékeltük, hogy a megtett távolság nem lehet olyan nagy. És valóban: másnap kiderült, hogy a városközpont nagyon közel van a szerintem iszonyatosan jól csengő nevű „Albrecht Dürer Airport Nürnberg”-hez. Úgy gondolom, ez minden városnéző álma: egy olyan repülőtér, amely a metró vonalán fekszik, így pikk-pakk elérhető szinte bárhonnan. Sőt, miután útitársaimmal átböngésztük a menetrendet az is kiderült, hogy - amennyiben a repülő nem késik -, simán elérhető az utolsó metró. Javaslom, hogy ne sima „bkv” jeggyel utazzunk: érdemesebb kiváltani a 2 napos bérletet, amely sokkal jobban megéri.

Nürnberg nappal

Bár szívesen elvesztem volna akár egyedül is a város forgatagában, kis csapatunk nagyon örült neki, hogy egy szuper kísérőt, Edit Pritsching asszonyt kaptuk magunk mellé idegenvezetőnek. A hölgy, aki a szerelem miatt választotta második otthonának Németországot, remek programmal készült: miközben felfedeztük a város nevezetességeit folyamatosan mesélt nekünk a már középkorban is virágzó és gazdag, szabad császári város történtelméről.

Klikk tovább, mutatok 8 dolgot, amit ne hagyj ki, ha Nürnbergben jársz!

Oldalak

Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...