Sztárok

Kislánya született D. Tóth Andrásnak – A műsorvezetővel madarat lehetne fogatni

Nagyon megküzdöttek a babáért

A híradós és felesége sokáig próbálkozott, hogy első gyermekük végre megfoganjon, ám valamiért nem jártak sikerrel. Adrienn ekkor elment egy orvoshoz, aki a mesterséges megtermékenyítést javasolta, de mivel ez az ötlet nem volt szimpatikus a fiatal házaspár számára, felkerestek egy másik specialistát is. Ő volt az, aki cukorterheléses vizsgálatra küldte Adrit, így bebizonyosodott, az inzulinrezisztencia miatt nem tud teherbe esni. Végül a megfelelő mennyiségű testmozgás és a szénhidrátdiéta meghozta a várva-várt sikert, a baba megfogant.

„Megküzdöttünk ezért a babáért! Adrinak inzulinrezisztenciája van vagy volt. Ez igazából egy genetikailag öröklődő anyagcserezavar, a bevitt szénhidrátra és cukorra inzulint termel a szervezet, erre pedig rosszul reagálnak a sejtek. Ez a fogantatást is befolyásolja, mert nem tud megtapadni a megtermékenyített petesejt. Ez nagyon nagy probléma, Magyarországon minden második nőt érint” – mesélte korábban András nővére, D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában.

Megszületett Anna

Február 12-én végre megszületett D. Tóth András első gyermeke, egy kislány, akit Annának keresztelt el. A baba csaknem két héttel többet töltött édesanyja pocakjában, ám makkegészséges és gyönyörű.

„Egy gyönyörű fül és egy imádnivaló kéz. Pénteken lesz egy hete, hogy gyönyörködhetek bennük, de nem tudok betelni a látvánnyal. Apa lettem, jelentem! Elkezdődött egy fantasztikus és számomra eddig ismeretlen kaland. Egy kis kialvatlanság, egy csepp gyereksírás, két csipet cumisüvegfertőtlenítés, három evőkanál popsikrém és legfőképp egy adag végtelen szeretet! Minden pillanatát várom az új életünknek és igyekszem helytállni mindenhol” – osztotta meg a jó hírt Facebook-oldalán tegnap este András.

Ha te is gratulálsz a híradósnak és feleségének, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Kész, ende, finito! - Véget ért D. Tóth Kriszta 365 napos szelfi-kihívása

Fotó: facebook.com/tothpakaiadrienn; facebook.com/dtothandras; Leadfotó: facebook.com/dtothandras - Bársony Bence

Oldalak

Sztárok
Sztárok
G.w.M felesége nagyon jól tudja, hogy az anyaság nem könnyű. Kulcsár Edina szerint fontos, hogy a közösségi oldalakon ne csak a jó dolgokat mutassák.
Lifestyle
Egy jól karban tartott kert elég csábító lehet a galambok számára. A madarak az erkélyünkre is odaszokhatnak, ahol vígan fognak majd potyogtatni.
Sztárok
20 évvel ezelőtt Amy Poehler alakította a Bajos csajok ikonikus főplasztikjának, Regina George-nak az anyját, aki egyszerre vicces, szánalmat kiváltó és roppant idegesítő karakter. Kíváncsi vagy,...