Jordán Tamás őszintén vallott magánéleti kríziseiről: elárulta, miért érez lelkiismeret-furdalást egykori párjai miatt
Jordán Tamás szakmai életében egymás követő váltások erősen hatottak a magánéletére is – és általában nem pozitívan. Ma már nyíltan beszél arról is, hogy mi miatt van lelkiismeret-furdalása a gyerekeivel és egykori párjaival kapcsolatban, annak ellenére, hogy mindegyikükkel nagyon jó a kapcsolata.
Kivételes karrier az övé
Felmenői közt alpolgármester és gyártulajdonos is volt, ez azonban a hatvanas években inkább nehezített helyzetet jelentett. Kevesen tudják, hogy eredeti foglalkozása geodéta, azaz földmérő, de persze a valódi hivatása a színészet, amelyben kiteljesedett, és sok mindent elért: Jászai- és Kossuth- díjas, emellett a Nemzet Színésze. És nemcsak színészként lett sikeres: több színházat vezetett, a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak pedig alapító igazgatója és örökös tagja. Jordán Tamás D. Tóth Krisztával beszélgetett nemrégiben: a színész az interjúra két csokor virággal érkezik, egyiket rögtön Krisztának nyújtja, a másikat pedig lányának, Jordán Adélnak szánja, akivel a beszélgetés végén találkoznak, és akinek a forgatás másnapján van a születésnapja. A színész-rendező-igazgató nem hazudtolja meg magát: a beszállást követően kedvesen, de igyekszik átvenni a rendezői szerepet: szeretne néhány fontos budapesti helyszínt megmutatni a nézőknek. „Olyanba is beleszólok, amihez semmi közöm” – mondja, de végül finomít: csupán tippeket ad. A nyolcvanhoz közeledve ugyanis gyakrabban kerül nosztalgikus hangulatba, ami korábban nem volt rá jellemző. Tamás pályáját az Egyetemi Színpadon kezdte, miközben a Műszaki Egyetemen tanult, majd a 25. Színházban lett hivatásos színész. Utána Kaposvárra szerződött, és mivel Kriszta maga is kaposvári, együtt idézik fel, hogy a Csiky Gergely Színházban Tamás jelentős szerepeket játszott, a színház fénykorában. Kaposvár után jött a Merlin Színház, amit akkori párjával, Lázár Katival együtt indítottak el, majd a Nemzeti Színház igazgatója lett, ami több szempontból is kalandos volt, de már képes a jó oldalát látni. A műsorban nemcsak az ő életének fontos állomásai jelennek meg, de a fontos emberek közül ketten is: a beszélgetés végén lányával, Adéllal találkoznak, az elején pedig Tamás társa, Zsuzsi kísérte az autóhoz.