Geri Halliwell és Russell Brand egy pár?
Nemrég még attól volt hangos a sajtó, hogy Katy Perry exének új barátnője van. Ez a kapcsolat azonban nem tartott sokáig, Isabella Brewster ugyanis már a múlté. A legfrissebb hírek szerint Russell Brand most Geri Haliwellre vetette ki hálóját.
A 37 éves színész kirándulni vitte a hétvégén újdonsült kedvesét és annak kislányát, a 6 éves Bluebellt a londoni Hampton Court Palotához.
"A dolgok kezdenek komollyá válni köztük, összeillő páros. Már korábban is találkoztak néhányszor, de az Olimpia alatt ismerték meg egymást igazán." - nyilatkozta egy bennfentes a The Sun nevű lapnak.
"Az emberek azt gondolták, hogy Russell csak viccel, amikor azt mondta, hogy újra belezúgott Geribe, de ez igaz volt. Sokkal több időt tölt Londonban, hogy vele lehessen."
Egy szemtanú is felfigyelt a párosra, mialatt a Hampton Court Palotát látogatták meg: "Azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb véletlen, hogy Russell Brandet egy ilyen helyen látom, amíg a feleségem ki nem szúrta, hogy az egyik Spice Girlel van. Úgy tűnt, hogy nagyon jól érzik magukat egymással. Kéz a kézben sétálgattak és beszélgettek. 100 százalékosan nyilvánvaló volt, hogy ők egy pár."
A hírt, Russell egyik közeli barátja is megerősítette: "Véget vetett kapcsolatának Isabella Brewsterrel és most nagyon helyesen Gerivel randizik. "
Nézd meg a hír videó változatát!