Sztárok

Nagy terveket szövögetett Diana hercegné: a halála előtti napon döntött úgy, hogy belevág az ismeretlenbe

Diana hercegné kész lett volna új fejezetet nyitni az életében, a sors azonban idejekorán közbeszólt…

Mi lett volna, ha…?

Diana hercegné és Károly herceg 1980-ban figyeltek fel egymásra, majd hamarosan járni kezdtek, 1981-ben pedig hivatalosan is összekötötték az életüket – azonban mint ismert, a frigy egyikük számára sem hozta el a várva várt boldogságot, a herceg részéről főleg Kamilla miatt. A szívek királynője nyíltan vállalta az érzéseit a sikertelen házassága miatt, amit a palota sosem nézett jó szemmel, az emberek szemében azonban – többek között – pont ezért volt rokonszenves, emberi és szerethető. A házaspár végül úgy döntött, hogy külön utakon folytatják tovább, ezzel pedig Diana végre megízlelhette a szabadságot, ráadásul az új szerelem is rátalált – mindezt azonban nem élvezhette sokáig, a válást követő évben ugyanis halálos kimenetelű balesetet szenvedett. Mint kiderült, a hercegnének nagy tervei voltak a jövőjét illetően, és pont a tragédiát megelőző napon szánta el magát egy komoly lépésre. Részletek a galériában!

1997. augusztus 31-én gyászba borult a világ, hiszen ezen a napon az imádott Diana hercegnő életét veszítette egy borzalmas balesetben Párizsban – rajta kívül még ketten ültek a kocsiban, szerelme, Dodi Fayed és a sofőr, Henri Paul szintén meghaltak.
Kattints a további képekért!

Néhány évvel ezelőtt tévéműsor készült Diana hercegnő tragikus haláláról, amelyben szívszorító részletek láttak napvilágot a szívek királynőjének utolsó napjairól, óráiról.

Leadfotó: Tim Graham Photo Library via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Utazás
2024 nyarától az Európai Unió területén forgalomba helyezett új autók kötelező tartozéka lesz az EDR (Event Data Recorder), azaz a feketedoboz.
Lifestyle
Talán számodra is természetes, hogy a görögdinnye fogyasztása közben kiköpöd az apró fekete magokat, melyek aztán később a kukában végzik. Megdöbbentő lehet ezt hallani, de sokkal jobban tennéd, ha...
Sztárok
Megnősült SP, azaz Éder Krisztián, a kétezres és kétezertízes évek egyik legkeresettebb magyar zenei előadója.