Sztárok

Ő volt 25 évig Arnold Schwarzenegger felesége, akit a filmsztár a házvezetőnőjükkel csalt meg: így néz ki napjainkban Maria Shriver

Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver negyed évszázadig alkottak egy párt, ám amikor fény derült a színész titkos viszonyára, kapcsolatuk a szakadék szélére került, végül pedig a válás mellett döntöttek.

Sikerült rendeznie az életét

Mint arról már korábban is írtunk, Arnold Schwarzenegger magánélete mostanra teljesen révbe ért: a 75 esztendős filmsztár egy nála 27 évvel fiatalabb szőke bombázó személyében talált rá a boldogságra, akivel 2013 óta kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. A színész ráadásul abban a kivételes helyzetben van, amit csak nagyon kevesen mondhatnak el magukról: tudniillik nemcsak jelenlegi párkapcsolata, hanem a volt feleségével, Maria Shriverrel való viszonya is harmonikus, annak ellenére, hogy több mint 10 évvel ezelőtt nem túl szép körülmények között mentek szét. Mindez óriási port kavart annak idején, a nemzetközi és a hazai sajtóban egyaránt születtek cikkek a botránnyal kapcsolatban, ám azt csak kevesen tudják, hogy mi történt azóta a Terminátor-filmek, a Conan, a barbár és a Feláldozhatók sztárjának egykori feleségével. Galériánkban megmutatjuk, hogyan néz ki napjainkban a 67 esztendős Maria:

Arnold Schwarzenegger 1986-ban vette feleségül John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúgát, Maria Schrivert – a házasságból négy gyermek született, akik a Katherine, Christina, Patrick és Christopher neveket kapták a szüleiktől.
Kattints a további képekért!

A sztárcsemete világéletében súlyfelesleggel küzdött, az utóbbi időben azonban életmódváltásba kezdett, ami mára meg is hozta igencsak látványos gyümölcsét.

Leadfotó: Ron Galella Archive/Getty Images
Forrás: Kiskegyed

Oldalak

Sztárok
Utazás
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a magyarországi fürdővizeket vizsgálta. Akadnak olyan strandok, amik kifogásolható minősítést kaptak.
Sztárok
Cindy Crawford neve az egész világon mindenki számára ismerős, ahogyan elbűvölő vonásait sem könnyű elfelejteni – mégis, az általa nemrég közzétett képeken egy pillanatra rá sem ismertünk.
Sztárok
Katalin és Vilmos hosszú évekig éltek párkapcsolatban, mielőtt a herceg feltette volna a nagy kérdést szerelmének, miszerint Katalin hozzá megy-e feleségül. Nos, Károlynak megvolt a véleménye a...