Sztárok

Házvezetőnője szülte ezt a fiút Arnold Schwarzeneggernek - ő volt a válóok!

Már a 24-et töltötte be a világsztár fia, akit Schwarzenegger házvezetőnője hozott a világra. Miatta vált el a felesége a napokban a világsztártól.

Arnold

Arnold Schwarzenegger egy osztrák kis faluban született, apja unszolására több sportot is kipróbált, végül 14 évesen súlyzókat ragadott. Ekkor már a mozikban olyan nagyságokat is megcsodálhatott, mint Johnny Weissmüller, a sorsa ezzel meg is pecsételődött. 1965 és 1980 között hétszer nyerte el a Mr. Olympia és hatszor a Mr. Universe címet. Hollywood pedig felfigyelt a csupa izom osztrák hegyomlásra. 1968-tól már az Egyesül Államokban élt, 1969-ben pedig megkapta első szerepét. Majd jött a 80-as évek, a Conan, a barbár, majd a Terminátor mozik, Schwarzi pedig keresett színész lett, szinte megállás nélkül forgatott - írja a TWN.hu.

Válás

A világsztár egy jótékonysági esten ismerkedett meg Maria Shriverrel, John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúgával, nyolc évvel később pedig össze is házasodtak. Négy gyermekük született. Több mint 10 éve aztán az egész világot megrázta a hír, amikor kiderült, Maria elköltözött Arnoldtól. Az ok sem maradt titokban, ugyanis kiderült, Schwarzenegger régóta titkos viszonyt folytatott a házvezetőnőjükkel. Kapcsolatukból pedig egy kisfiú is született. Sokáig állítólag Arnold saját maga sem tudta, hogy Joseph az ő fia! De ami tény: mára elismeri.

A világsztár egy jótékonysági esten ismerkedett meg Maria Shriverrel, John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúgával, nyolc évvel később pedig össze is hézasodtak. Négy gyermekük született. 2011-ben aztán hatalmas botrány robbant ki, előkerült egy kisfiú, aki miatt el is vált Schwarzi és a neje.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Utazás
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a magyarországi fürdővizeket vizsgálta. Akadnak olyan strandok, amik kifogásolható minősítést kaptak.
Sztárok
Cindy Crawford neve az egész világon mindenki számára ismerős, ahogyan elbűvölő vonásait sem könnyű elfelejteni – mégis, az általa nemrég közzétett képeken egy pillanatra rá sem ismertünk.
Sztárok
Katalin és Vilmos hosszú évekig éltek párkapcsolatban, mielőtt a herceg feltette volna a nagy kérdést szerelmének, miszerint Katalin hozzá megy-e feleségül. Nos, Károlynak megvolt a véleménye a...