Barátságból szerelem?

Viszonzott érzelmek
Vagy ott a másik véglet: ha a gyengéd érzések viszonzásra találnak. Ha a szerelmet barátság előzi meg, az ember kétszer annyira fél az esetleges szakítástól, hiszen akkor a baráti kapcsolatnak is vége lehet. Éppen emiatt, ha van rá lehetősége, igyekszik kevésbé fejvesztve beleugrani a kapcsolatba, mivel nagyon sokat kockáztat vele.

Azonban a veszélyeken kívül előnyei is vannak egy ilyen kapcsolatnak. Mivel mindent tudtuk egymásról, már nem kell kitapasztalnotok, hogy mire allergiás akár átvitt, akár szó szerinti értelemben a másik, hogy mivel lephetitek meg, ha szeretnétek, vagy, hogy mikor hagyjátok magára, mert arra van szüksége.
Ráadásul, mivel azelőtt barátok voltatok, van bennetek valami közös, például egy hobbi, ami összetart benneteket, egy énekes, akiért mindketten majd megvesztek, vagy egy film, amitől mindketten majd megőrültök. Ez a későbbiekben nagyon fontos lehet: sokkal biztosabb alapot ad a szerelmeteknek is – nem egy olyan kapcsolatot láttam már, amiben nem volt meg a közös pont, így az hosszú távon ellaposodott.
 

Megéri vagy nem éri meg?
Ilyen esetben a legnehezebb a mérlegelés: megéri az a csók, nem veszélyezteti a barátságotokat, vajon a másikat mennyire taszítaná egy ilyen helyzet, és ha nem, mi lesz, ha szakítotok? Ezekre a kérdésekre csakis helyzetfüggő válaszokat lehet adni az adott kapcsolat fényében. Ha valami nem jól jön ki, nagyon sokat veszíthettek. Ugyanakkor azok a pillangók, a közös poénok, és az a tény, hogy eddig is egymás mellett álltatok, valami jót is ígér. Valami nagyon jót… Végül csak egy kérdés marad: vajon melyiknek nagyobb a valószínűsége?

Oldalak

Lifestyle
Már nem kell sokat várni, és megnézhetjük, mit tud kihozni magából a magyar labdarúgó-válogatott az Eb-n. Szoboszlaiék már lázasan készülnek a megmérettetésre.
Utazás
Földrajzi képrejtvény-szériánk folytatásában újra egy távoli földrészen barangolunk. Tarts velünk!
Lifestyle
Az 1995-ben készült nagyvárosi akcióthriller különlegessége, hogy a főszerepeket a korszak két legnagyobb színésze alakítja.