Recept

Készíts nudlit!

Ínyenc falatokat főzhetünk, fogyaszthatunk étteremben, de a régi, hagyományos ízeket szinte semmi sem múlhatja felül. Íme a nudli receptje!

Hozzávalók
1 kg burgonya
20 dkg finomliszt
1 egész tojás
csipet só
1 kiskanál olaj

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elkészítés
A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, majd összetörjük. Amikor már kezd kihűlni, a többi alapanyagot is hozzátesszük, és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Hosszú formájúra nyújtjuk, majd késsel 2-3 centiméteres darabokra vágjuk. Közben vizet forralunk, s kevés sót és olajat öntünk bele. Ha már forr a víz, belehelyezzük a nudlikat. Amikor feljönnek a víz tetejére, akkor főttek meg – ekkor leszűrjük.
 

Tálalás
A nudlit kétféleképpen fogyaszthatjuk, létezik egy édes és egy sós változata. Az előbbi szerint zsemlemorzsát pirítunk, majd abban forgatjuk meg a nudlikat, s a végén porcukorral és lekvárral ízesítjük. Az utóbbi változat szerint a nudlikat csupaszon hagyjuk, s túróval és tejföllel ehetjük.

Tipp: A nudli másnap akkor a legfinomabb, amikor nem mikrohullámú sütőben melegítjük, hanem a tűzön, egy teflonsütőben. A túrót is hozzákeverhetjük melegítés közben, így az a nudlival összesül, s még ízletesebbé válik. Miután levettük a tűzről, tálaláskor keverjük hozzá a tejfölt.

 

 

Szerző: Verebélyi Márta

Oldalak

Recept
Lifestyle
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt rejtett áramfaló berendezés, amit még ma érdemes kihúznod a falból.
Home&Design
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most azonban valami egészen furcsa történt. A trend visszatért, de...
Utazás
A szlovén tengerpart sokak bakancslistáján még mindig nem szerepel előkelő helyen, pedig néhány nap alatt képes teljesen átírni azt, amit a tökéletes európai kikapcsolódásról gondolunk. Pálmafákkal...
Sztárok
Valóságos protokollháború robbant ki a hétvégi királyi menyegző után. Kamilla királynő olyan öltözékben jelent meg az ünnepségen, amellyel porig tiporta a legfontosabb esküvői hagyományt.
Fashion&Beauty
A gyöngyös táskák idén nyáron mindenhol feltűnnek – és nem véletlenül. Ezek a különleges kiegészítők egyszerre romantikusak, elegánsak és játékosak, miközben a legegyszerűbb outfitet is pillanatok...
Home&Design
Sokan nem hallottak még a mályvarózsáról, ami a muskátlik mellett is remekül érzi magát.