Recept

Epres madártej

Emlékszünk még a hagyományos édességre, ami gyermekkorunk egyik kedvencének számított. Most kicsit változtattunk rajta, nyáriasítottunk az ízeken. Bár megőrizte a jellegzetes vonásait, azonban az eper domináns ízével rendhagyó finomság lett belőle.

Hozzávalók

  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    1 liter tej
  • 25 dkg eper
  • 15 dkg cukor
  • 4 db tojás
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 teáskanál vaníliás cukor
  • 1 teáskanál citromlé

Elkészítés

A tojás sárgáját és fehérjét válasszuk ketté, majd a fehér részt két dkg cukorral és egy csipet sóval verjük kemény habbá. A tojássárgáját keverjük simára cukorral (ízlés szerint adagoljuk a cukrot), a vaníliás cukorral és a liszttel. Majd adjuk hozzá a pépesre aprított epret és fél dl tejet. A maradék tejet egy pici sóval forraljuk fel, és szaggassuk bele a tojáshabot két részletben. Egy részt körülbelül fél percig főzzünk, majd vegyük ki. Ha ez megvan, a meleg tejbe folyamatosan keverjük bele az epres – tojássárgájás keveréket addig, amíg be nem sűrűsödik. A végén hagyjuk lehűlni. Tálaláskor szedjük a sűrű, epres folyadékot poharakba és tegyünk bele habgaluskákat, majd koronázzuk meg eperrel.

Édesszájúaknak érdemes megkóstolniuk az almás máktortát is, ami 2012-ben elnyerte a „Magyarország tortája” címet.

Oldalak

Recept
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.