Tudtad? Ezért állnak a stewardessek a repülő ajtajában a beszálláskor
Az első és legfontosabb a biztonság
Az is előfordulhat ugyanis, hogy a pilótafülkéből már a beszállás pillanatában jelzik, evakuálni kell a gépet. Ilyenkor a személyzetnek is gyorsan kell reagálnia, el kell kerülniük a felfordulást és biztosítani kell, hogy a már fedélzeten lévő, és épp a fedélzetre igyekvő utasok is gond nélkül és gyorsan elhagyhassák a fedélzetet. Ezért - és ezt is meg lehet figyelni - légiutaskísérők a vészkijáratoknál is állnak ezekben a pillanatokban. És addig el sem mozdulhatnak, míg a beszállás be nem fejeződött és az ajtókat be nem zárták. Akadnak olyan repülők is, amelyeknél a vészkijáratoknál állandó személyzet is van. Veszély esetén ők felelnek azért, hogy ezek az ajtók is megfelelően és gyorsan kinyíljanak. De nem ez az egyetlen ok, amiért a stewardessek az ajtóban fogadnak minket!