Lifestyle

Az igaz barát jellemzői - Soha nem szabad eleresztened, ha rátaláltál

4. Mindig őszinték

Semmit sem érsz egy olyan baráttal, aki csak a szépet és a jót mondja neked, ahelyett, hogy ha szükséges, kritikát is megfogalmazna. Hidd el, az őszinteség mindennél fontosabb – és kitől fogadnád el a jó szándékú bíráló szavakat, mint az igaz barátodtól? Ha megvan benne ez a szándék, akkor becsüld meg, mert ritka az ilyen ember!

5. Elfogadnak - úgy, ahogy vagy

Egy igaz barátnak nem számít, hogy feledékeny és kelekótya vagy, esetleg túl sokat és túl lassan eszel, minden apró hibáddal együtt elfogad, és hagyja, hogy önmagad legyél. Ha egy kapcsolatban az ember azt érzi, hogy meg kell játszania magát a másik előtt, az már régen rossz. A barátok maximum finoman jelzik, min változtathatnál, és rámutatnak a hibákra, amit vétesz, de rosszindulatú ostorozás helyett segítenek átalakulni – persze, csak ha szükséges.

6. Mindig emlékeztetnek az értékeidre

Az ember gyakran elbizonytalanodik önmagában, ilyenkor pedig kell valaki, aki megmondja, hogy igenis vannak remek pozitív tulajdonságaink. Egy igaz barát szerteágazó feladatköre közül ez az egyik, amit teljesíteni kell: mindig emlékeztetnie kell arra, hogy legyen bármilyen kilátástalan is a helyzet, a benned rejlő remek személyiségjegyeknek köszönhetően mindenből kilábalsz!

Ha neked is sok igaz barátod van, akkor nyomj egy lájkot, vagy oszd meg másokkal is a cikket!
Ezt is ajánljuk: Ezt a 6 dolgot feltétlenül kérdezd meg a szüleidtől, mielőtt meghalnak

Fotó: hercampus.com; Leadfotó: huffingtonpost.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Május 28-án nyílik meg Magyarországon a világhírű divatlánc első üzlete, a rendkívüli eseményt pedig a vártnál is élénkebb érdeklődés kísérte a vásárlók részéről.
Sztárok
A brit királyi család jó pár éve feszült viszonyt ápol a sussexi hercegi párral, azonban újabb és újabb kulisszatitkok azt bizonyítják, hogy a konfliktusok jóval hamarabb kezdődtek, mint gondoltuk.
Lifestyle
Az Egyesült Államokban a pszichiáterek újabban a Zuranolone nevű tablettát írják fel azoknak az édesanyáknak, akik a szülés utáni depresszió tüneteit produkálják.