Lifestyle

Sztártipp – Bálizs Anett

Ezen a héten a szép színésznő, Bálizs Anett osztotta meg velünk szépségtippjeit. A Jóban Rosszban című sorozat sztárja szerencsés alkat, ennek ellenére odafigyel étkezésére.

A tél beköszöntével Anett is szívesen leülne a tévé elé, maga elé tenne jó sok édességet és élvezné a finomságok ízét, de ezt annak ellenére sem teheti meg, hogy szerencsés alkat. Utóbbi megőrzésére futni szokott, illetve az esti órákban már nem eszik semmi hízlalót, csak gyümölcsöt vagy néha-néha egy joghurtot.

Az elhízással kapcsolatban a megelőzést fontosabbnak tartja, mint a fogyókúrát. Ebből kifolyólag odafigyel arra, hogy mit eszik. Megpróbálja elkerülni a szénhidrátokat, a gyorséttermeket, illetve a hagyományossal szemben a teljes kiőrlésű pékárút részesíti előnyben.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A másik fontos tippje a sok folyadék. A nap folyamán annyit próbál inni, amennyit csak tud, hiszen nem csupán egészséges, hanem még a bőrnek is jót tesz. Az ő esetében ez egy fontos tényező, hiszen nap mint nap sminkelik.

Arcápolásként hetente minimum egyszer bőrradírt használ, ami anyukája praktikájának köszönhetően akkor sem marad el, ha nincsen otthon megfelelő kozmetikai cikk. Anyukája ugyanis egy kis langyos vízzel összekevert finom szemcsés tengeri sóval váltja ki a drogériákban kapható varázsszereket.

 

Legutóbb Zsédenyi Adrienn osztotta meg velünk szépségpraktikáit:  Katt ide!

 

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.