Lifestyle

Így fogyhatsz heti 2 kilót - Sómentes diéta

Bemutatunk egy diétát, amely könnyedén szabadít meg a nem kívánt kilóktól. A várt eredményhez csak kis odafigyelés szükséges és néhány apró szabály betartása.

A nők többsége életében már legalább egyszer biztosan fogyókúrázott, de akadnak olyanok is, akik az egész életüket a kalóriaszámlálásnak szentelik. Pedig néha elég néhány apróbb változtatás, mely segítségével formába lendülhetünk.


Heti 2 kiló mínusz

Az első és legfontosabb szabály, hogy figyeljünk táplálkozásunkra, és ha eddig nem tettük, akkor fokozatosan töltsük meg életünket mozgással. Most bemutatunk egy olyan fogyókúrát, melynek segítségével heti két kilótól szabadulhatunk meg!

A sómentes diéta eredetileg 24 órás villámdiétának készült, mégis nyugodtan alkalmazhatjuk hosszabb távon is, ameddig jól esik. Szakértők véleménye alapján a túlsúlyért a felesleges folyadék is felelős lehet, amelyet a magas sótartalmú ételek váltanak ki. Ezért, ha a bevitt sómennyiséget csökkentjük, akkor vizet veszítünk, amelynek következménye a fogyás. A konyhasó rengeteg folyadékot köt meg, ezáltal elvonja szervezetünkből a méregtelenítéshez szükséges vízmennyiséget, és még az anyagcsere folyamatokat is lelassítja.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

 

Só helyett más fűszerek
Az ételek elkészítésénél kerüljük a konyhasót, és a sót tartalmazó mesterséges ízfokozókat, de a többi fűszert bátran használhatod, így nem kell attól félned, hogy ezentúl csak ízetlen ételek kerülnek az asztalodra.

Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy számos tápláléknak nagy mennyiségű sótartalma van, ilyenek lehetnek a sajtok, az előre gyártott levesporok és a felvágottak, ezért, a megfelelő eredmény kedvéért a diéta idejére hagyj fel velük. Viszont bátran fogyaszthatsz natúr húsokat, barnarizst, gabonaféléket, élőflórás tejtermékeket, gyümölcsöket és zöldségeket egyaránt. A legjobb folyadékűzők közé tartozik az uborka, a paradicsom és a citrusfélék, teák közül pedig a bodzavirág-, és a csalánlevél tea. A megfelelő folyadékbevitelről természetesen ne feledkezzünk meg, fogyasszunk bőségesen ásványvizet, és gyógyteákat, persze cukor nélkül.

Tipp: Még jobb eredményt érhetsz el, hogyha a bevitt cukormennyiséget is csökkented.

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.