Egészség

Egyszerű fogászati szűrésre ment, de amit az orvos a szájában talált, az villámcsapásként érte

25 éves vagyok, mindössze egy évvel fiatalabb annál a lánynál, akinek egy rutin fogászati szűrésen fenekestül felfordult az élete. Ahogyan én, úgy ő sem gondolt bele abba, hogy ilyen fiatalon is súlyos betegség alakulhat ki nála. Legyen a története tanulság mindenki számára: figyeljünk oda magunkra!

Fogászati szűrésen derült ki a baj

2014 tavasza; Brooke Vitense 26 éves volt, diploma előtt állt, mellette teljes állásban dolgozott és az esküvőjére is készült. Egyik nap éppen fogat mosott, amikor észrevette, hogy a nyelve bal alsó oldalán apró, fehér pöttyök vannak. Nem rémült meg különösebben, hiszen nem fájtak, ráadásul mindig is erős, egészséges szervezete volt. Mivel azonban már hónapok óta halogatta az esedékes fogászati szűrést, úgy határozott, ha a pöttyök nem múlnak, akkor elmegy és megvizsgáltatja őket, írja a mindbodygreen.

Így is történt, a fogász pedig rögtön biopsziát javasolt: úgy gondolta, érdemes mintát venni a pöttyökből, mert van esély rá, hogy rákról van szó. Két héttel később az orvos újra telefonált, az eredmény: prékancerózis (prékancerózisnak nevezzük a rákot megelőző állapotot). A fogász azt mondta, műtétre van szükség, mert így még megakadályozható, hogy a rák ténylegesen kifejlődjön.

„2014. augusztus 28-án műtöttek. A beavatkozás jól ment, és az utána következő napon semmilyen fájdalmat nem éreztem, csak aludtam. Később azonban, mivel a nyelvemből kiműtöttek egy részt, hogy eltávolítsák a rossz sejteket, az evés és az ivás is nagy fájdalmakat okozott. A gyógyszerek miatt a gyomrom is rendetlenkedett, úgyhogy ki kellett vennem egy hetet a munkából, többet, mint amire számítottam. Közben persze azt mondogattam magamnak, hogy maradjak erős, mindjárt túl vagyok rajta, mehetek vissza dolgozni és nem kell többé aggódnom emiatt" - így Brooke.

Pár hét múlva az orvos, aki műtötte, újra felhívta és kérte, hogy menjen be, lehetőleg az édesanyjával és a vőlegényével együtt. Brooke nagyon izgult, hiszen ha minden rendben lenne, miért kérte volna az orvos, hogy a családjával együtt keresse fel? Félelme végül beigazolódott: kiderült, hogy szájrákja van. „Többször is eszembe jutott, hogy hogy lehet az, hogy szájrákom van? Nem cigarettáztam soha és napi 2-3 alkalommal biztosan fogat mostam.”

A történet folytatásáért klikk tovább!

Fotó: frankmoorecross.com

Oldalak

Egészség
Fashion&Beauty
VI. Fülöp feleségének hivatalos megnevezése Spanyolország királynője, de ha rajtunk múlna, Letícia a divat királynője címet is viselhetné.
Sztárok
Március 18-án startolt a TV2 népszerű napi sorozata, a Hazatalálsz második évada, amelyben a nézők minden hétköznap este izgatottan várják, hogy hogyan alakul Farkasliget lakóinak élete. Réti Adrienn...
Lifestyle
A Bika ma legyen észnél, mert fontos döntéseket kell meghoznia. Napi horoszkóp!