Egészség

Ettől az ételtől minden rákos betegnek óvakodnia kellene! Elősegítheti a rossz sejtek terjedését

A rákos betegeknek nagyon oda kell figyelniük arra, hogy mit esznek, hiszen vannak olyan ételek, amik tovább ronthatják az állapotukat. Most például egy igazi közönségkedvencről derült ki, hogy jobb, ha óvakodnak tőle a páciensek. Olvass tovább a részletekért!

Ezt nem szabad ennie annak, aki rákos

Nem csigázunk tovább: a csokoládéról van szó, de a keksz vagy a kenyér sem tesz jót azoknak, akiknek a testében tumort találtak. Ha ugyanis ezeket a finomságokat fogyasztod, a kór még nagyobb eséllyel lehet halálos, legalábbis egy kutatás szerint, aminek részleteiről a DailyMail számolt be. A bűnös a pálmaolaj egyik összetevője lehet, mivel növeli a CD36 elnevezésű protein mennyiségét az emberi szervezetben. Szakértők szerint ez a fehérje kulcsszerepet játszik a tumor szétszóródásában, terjedésében.

Spanyol kutatók rengeteg rákos beteget vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy a száj-, bőr-, petefészek-, húgyhólyag-, tüdő-és mellrákosok szervezetében is megtalálhatóak az említett fehérjék: a rákos sejtek membránjaiban helyezkednek el.

A szakemberek egyébként nemcsak a csokoládétól, a keksztől és a kenyértől tiltanák el azt, akit rákkal kezelnek, hanem a zsíros táplálkozástól is. Kiderült ugyanis, hogy a zsírok is hozzájárulhatnak a daganat terjedéséhez, méghozzá úgy, ahogy a pálmaolaj egyik összetevője: növelhetik a CD36 mennyiségét. Hogy bizonyítsák a kapcsolatot, a szakemberek rákos sejteket (előrehaladott szájrák) fecskendeztek néhány egérbe; az állatokat ezután vagy magas, vagy alacsony zsírtartalmú diétára fogták.

Klikk tovább, kiderül, milyen eredményre jutottak a kutatók!

Fotó: dailymail.co.uk

Oldalak

Egészség
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Vilmos herceget nagyon bántja, hogy családtagjai gonosz ragadványnevet találtak ki neki, amivel olykor-olykor cukkolni szokták őt.