Sztárok

Válságban van Michael Douglas házassága

Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones immár 13 éve tartó házassága egyes elmondások szerint, meginogni látszik. Hollywood egyik legstabilabb álompárjának hitt párosa most szüneteltetik kapcsolatukat, sőt Douglas már el is költözött.

A hírek szerint nem áll jól a szénája Michael Douglas és Zeta-Jones kapcsolatának, hiszen az Oscar-díjas színész-producer elköltözött otthonukból. Természetesen nem ment messzire, a közelben bérelt ki egy házat, hogy gyermekei, Dylan és Carys közelében maradhasson, és bármikor láthassa őket.

Feleségével azonban szinte egyáltalán nem találkozik. A színésznő ráadásul az utóbbi időben elég gyakran távol maradt olyan jeles eseményektől, melyen férje oldalán kellett volna mutatkoznia. Ennek tetejébe nemrég bejelentették, hogy az idei Oscarra nem Douglasszal fog elmenni, hanem egy közeli barátjával. A sztár sajtósa annyival magyarázta a dolgot, hogy Michaelnek otthon kell maradnia, hogy vigyázzon a gyerekekre.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Ám abba nem gondoltak bele, hogy korábban a gyerekek felügyelete soha nem jelentett gondot, hiszen mindig el tudták intézni, hogy valaki vigyázzon rájuk. Úgy tűnik, valami tényleg nem kerek a sztárpár házasságát illetően.

A bennfentesek elmondása szerint az elmúlt évek tragikus eseményei voltak olyan hatással mind Zeta-Jonesra, mind pedig Michaelre, hogy megmérgezték szerelmüket. Fia, Cameron Douglas kábítószer kereskedelem és birtoklás vádjával öt évre börtönbe került. Felesége pedig mániás depresszióban szenvedett és még idegösszeroppanást is kapott Douglas betegsége miatt.

Reméljük, hogy szerelmükben lesz elég erő és kitartás ahhoz, hogy rendbe hozzák házasságukat és együtt szálljanak szembe a problémákkal. Douglas korábban úgy nyilatkozott, hogy felesége volt az egyetlen vigasza betegségében, tőle várta a gyógyulást.

Fotó: telegraph.co.uk

Oldalak

Sztárok
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...