Sztárok

Majdnem agyonverték Michael Douglas fiát

Michael Douglas fiát, Cameront 2009-ben tartoztatták le kábítószer-kereskedelem miatt, öt évet kapott, melyet tavaly decemberben megtoldottak meg még négy és fél évvel, mert cellájában pervitint találtak. A napokban pedig jól helybenhagyták rabtársai, eltört a lába és az egyik ujja.

Cameron jelenleg kilenc éves börtönbüntetését tölti egy pennsylvaniai börtönben drogbirtoklás miatt, ráadásul a rácsok mögött is dílerkedett.

Mikor megverték, több sérülést is szerzett a népszerű színész fia. Azt viszont nem lehet pontosan tudni, hogy miért bántak így el vele. A New York Post információi szerint focimeccs fogadásokkal lehet összefüggésben a balhé kitörése. Douglas fia azonban tagadja, hogy rátámadtak volna, sérüléseit focimeccs közben szerezte. Az egyik ott dolgozó így nyilatkozott a New York Postnak: „Egy focimeccsen nem töri el senki sem a combcsontját”.

Más információk szerint azért estek neki, mert a bíróságon a dílere ellen tett vallomást. Tagadásának hátterében valószínűleg a börtönszabályoknak való engedelmesség húzódik. Cameron 2010 óta raboskodik, bűnösnek vallotta magát drogbirtoklás és droggal való üzletelés vádjában. Mikor elítélték, apja – Michael Douglas – és még nagyon sokan, köztük Catherine-Zeta Jones is, megpróbált mindent megtenni a fiú érdekében, szót emelt és magát hibáztatta alkoholizmusa, előző rossz házassága és távolléte miatt.

Fotó: newshopper.sulekha.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...