"Mintha el sem mentünk volna!" - Első thaiföldi élményeink a visszatérés után

A vasárnap a bőröndbepakolás napja. Már rutinosan válogattuk a ruhákat, eszközöket, tudtuk, hogy mennyi mindenre nincs szükségünk és sikerült 25 kilónál megállni. Ebben benne van a fél konyha botmixerrel, teákkal, kincseket rejtő dobozokkal és benne van a kite-felszerelésünk egy része ruháktól kezdve bárokon át egészen a deszkára szerelendő papucsokig. És benne van a jóga-matracom és benne vannak a vitaminok, táplálékkiegészítők és proteinek – már tudjuk, mi az, ami nehezen vagy drágán beszerezhető Thaiföldön.

Indulás!

Hétfőn csak este indult a gép, egész nap repdestek a pillangók a gyomrunkban. A hagyományos reptéri whisky oldotta ezt kicsit, már úton voltunk. Kis gép, két óra Isztambulig, se tévé, se vacsora. Az átszállás másfél óra sincs, már szállunk is be a másik gépbe és indulunk a kilenc órás útra. Két szék egymás mellett, kényelmes, tágas, előttünk tévé, indulhat a buli. Turkish Airlines-tól kapunk kis fedélzeti csomagot, benne zokni, papucs, szemfedő, fogkefe. Játszunk, tévét nézünk, jön a vacsora, majd szemfedőt fel és alszunk a reggeliig.

Persze félálomban, fészkelődve, India felett már eléggé fáj a lábam. Bangkok, a kinti hőmérséklet 32 fok, az idő 14:40. Útlevél-ellenőrzés, aztán jöhetnek a csomagok. Jöhetnének. A boardbag megvan, a nagy méret miatt nyilván ezt pakolták utoljára, a sima bőröndjeinket meg nagyjából elsőnek adtuk fel Budapesten. A párom, Lefi elmegy adatokat egyeztetni, a csomagjainkat majd küldik, Isztambulban maradt – a rövid átszállási idő ugye. Sebaj, nem kell cipekedni. Pénzt váltunk, aztán a visszatérők rutinjával telefonkártyát veszünk, buszjegyet Hua Hinbe és melegszendvicset a Seven Elevenben. Ahogy elindulunk, még búcsúzóul kacsint ránk a nap, jó, hogy jöttetek, én most megyek – otthon persze még csak most van dél.