Utazás

Chili, lime és koriander - Thaiföld ízei

Még október volt, az egészet fel sem fogtam, olykor azt sem tudtam, igaz-e. Kockára vágom a csirkemellet, miközben azon gondolkozom, hogy milyen fűszer passzolna ma hozzá. Van a hűtőben még egy fél lime, talán egy kis gyömbér is, a chili meg alap, imádom a csípőset. Mi van még itthon, ami passzolna hozzá? Koriander jöhet, aztán leöntöm kókusztejjel! Végignézek a kipakolt fűszereken és végül leesik, ma thai napot tartok – ez elég egyértelmű!

A thai konyha

Előre tudtam, hogy imádom a thai konyhát, de eleinte megváltásnak tűnt egy-egy semlegesebb ízű leves, tészta vagy rizs. Gyakran előfordult, hogy egy-két merészebb vállalás után vörös fejjel néztük a kajánkat és megittunk egy liter vizet mire a fogás végére értünk. Mára viszont önként szórjuk a levesbe a chilit, öntjük a sült rizshez vagy tésztához a chiliszószt, mert már nem is ízlik, ha nem csíp egy kicsit. Milyen hamar meg tud változni az ízlés.

Klasszikus - a pad thai

Lehet kérni csirkével, tofuval, egy tükörtojással a tetején vagy rákkal. Némi kísérletezést követően azt hiszem, megtaláltuk a piac legfinomabb pad thai-ját, amiben tofu is van, csirke is, rák is és mindössze 340 Ft. Persze az adag kicsi, e mellé még simán lecsúszik egy fél rántotta.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nekem furcsa volt, hogy egy ilyen klasszikusan thai étel nem csíp, de a tegnapi vacsi alkalmával a néni észrevette, hogy ettünk valami máshoz is chiliszószt, így felajánlotta, hogy legközelebb rendes pad thai-t kapunk, csak szóljunk. Fogunk.

Leves

Az első napok egyikén ajánlották nekünk ezt a levest: marhahús, rengeteg tészta, koriander, bazsalikom, zöldség, szóval húsleves.

A tészta miatt pálcikával esszük és egyre bátrabban szórjuk bele a chilit. Klasszikus gyógyleves, ezt ettem akkor is, mikor megfáztam – Lefi hozott nekem haza, mert a gyógylevest ágyban, pizsamában kell enni, úgy hat. Az elviteles adaghoz beletesznek mindent a tányérba, ami a leveshez kell, majd egy papírra borítják és összecsomagolják. Mellé zacskóban a leves és persze az elmaradhatatlan chili kis adagban. Ami a legjobb, hogy tesznek bele töpörtyűt. Ettől kész vagyok, van, hogy csak ezért kérem! Nagyon jól passzol hozzá, ha végre megint konyha közelébe jutok és főzök egy húslevest, tuti nem marad ki belőle!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A szakítás után mindenki a szívfájdalomra, a sírós estékre és a kínos „akkor most mi lesz velünk?” beszélgetésekre készül. Arra viszont kevesen számítanak, hogy a legidegőrlőbb rész gyakran csak...
Fashion&Beauty
A kilencvenes évek ikonikus trendjei továbbra is hódítanak, és most egy legendás frizura is visszatér a fodrászszalonokba. A szupermodell Christy Turlington által népszerűvé tett rövid fazon...
Home&Design
A városi élet egyik legmakacsabb, mégis sokszor tabuként kezelt problémája a szomszédok közötti zaj, és ilyenkor jön képbe a rendes szigetelés.
Sztárok
Erzsébet királynő és unokája, Harry kapcsolata hosszú éveken át különlegesnek számított, ám az utolsó közös emlékekre végül már egészen más körülmények között került sor. A sussexi herceg később...
Sztárok
Kamilla királyné öltözékének minden részlete tudatos választás, a skóciai Királyi Héten pedig egy csaknem százéves ékszerrel tisztelgett a néhai II. Erzsébet emléke előtt.
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!