Bye-bye Thaiföld, hello Budapest!

Az utolsó reggelen esőkopogásra ébredtünk, “az ég is sír, hogy elmegyünk” – súgja a párom. Május első két hete már eléggé lutri volt, talán van szél, talán nincs. Talán esni fog, talán nem. A bőröndünk már bepakolva várt, kiürültek a szobánk polcai. Utolsó nap fogyott el a tusfürdőnk, a fogkrémünk – kitűnő időzítés. Kicsekkoláskor visszakaptuk a kauciót, kértük, hogy hívjanak nekünk egy taxit, de végül a tulaj fia felajánlotta, hogy elvisz minket. Ingyen. Még Thaiföldön vagyunk.

A mosoly országa

A kájtcenternél lemértük a csomagjaink, persze túllőttünk a súlyhatáron, legközelebb máshogy pakolunk már. A tengerpartra nem sétáltunk le utoljára, mert szakadni kezdett a monszuneső. Hatkor indult az utolsó busz Bangkokba, 24 személyes, hatalmas ülésekkel, felhajtható lábtámasz, lehajtható háttámla, szinte feküdni lehet. Ahogy elindultunk, lassan sötétedni kezdett és szinte az egész busz aludt. Három órával később már a reptéren voltunk, üdvözlünk a mosoly országában – hirdetik a plakátok.

Csodavilágban jártunk

Feladjuk a csomagokat, vacsorázunk, várjuk, hogy teljen az idő. Éjfél körül átmegyünk a duty free-be és még másfél órán keresztül nézzük a díszdobozos alkoholos italokat. Majdnem elcsábulunk, de végül mégsem. A repülőre felszállva megdöbbenek az üléseken, hú nem is emlékeztem, hogy ezek ilyen kicsik! Hatalmas képernyő az előttem lévő háttámlán, százféle film: újak, régi klasszikusok, bollywoodi filmsikerek, sorozatok, amit csak szeretnél. Aludni próbálunk, hajnali kettő van. A whiskey ezen könnyen segíthet, de csak lassan alszunk el. Végül beteszem az Ózt, „I have a feeling we’re not in Kansas anymore. We must be over the rainbow!” Félálomba merülök és néha elmosolyodom. Ott voltunk mi is. Csodavilágban fél évre, de a kalandunk ezzel csak elkezdődött.