Lifestyle

Amikor a csitriből érett nő lesz - Élet 30-on túl

Azt mondják, hogy a nők kiteljesednek 30 felett, nem hisztiznek annyit, magabiztosabbak lesznek, megtalálják és felvállalják önmagukat. Valóban így van?

Mennyi?! Harminc!

Van egy szám, amit a húszas éveinkben nem merünk és nem is akarunk kimondani. Rettegünk tőle. Tényleg, a 30-as szám szinte szitokszó marad sokáig. Aztán elérkezik és nem öl meg. Komolyan. Nem vérben úszva kelsz reggel és nem is "álomba halva". Aki még nem tudja, higgye el! :)

Persze, mi nők félünk attól, hogy harminc felett lassan elmúlik a szépségünk, megereszkedik a bőrünk, őszül a hajunk, és amíg a pasik sármos dicsfényükben ünneplik a negyedik X-üket, minket éppen lecserélnek egy fiatalabbra. De, mint mondtam, csak félünk ettől, nem ez lesz. Legalábbis erre biztatnak a szakavatottak. :) Azt mondják, megérünk, magabiztosabbak leszünk, mi magunk leszünk a saját középpontunkban, tudjuk mit akarunk, honnan jöttünk, merre tartunk és megyünk is arra. Jó esetben. És legyünk is optimisták! A változás nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem az eddig bennünk feszengő csitri lassan elhallgat, és szót ad a tudatosabb és érettebb nőnek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szóval fújjuk el azt a gyertyát a harminc és valahányas tortán, és gondoljunk arra, hogy még csak most jön a java!

Ha te is elégedettebb vagy harmincas csajként, mint húszasként voltál, nyomj egy LIKE-ot!
Olvasd el az előző bejegyzést is!

Fotó; Leadfotó: pinterest.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...