Csernus is megmondta…

Kritikák kereszttüzében ég, mégis olyan velősen tud egy-egy mondatot megfogalmazni, hogy abban benne van ezer gondolat. Mint amilyen ez is…

Úgy kint, mint bent

Ha magaddal rendben vagy, akkor a világgal is rendben leszel. Ez a mondat akár egy bölcs tibeti idézetként is megállná a helyét (hiszen Csernushoz túl csöpögős), ám ez nem Buddhától, hanem tőlem származik. De nyugi, nem szeretnék sallangokkal dobálózni, inkább csak elgondolkodtam valamin. Méghozzá egy Csernus interjúban elhangzott mondaton: „Ha önmagamra fel tudok nézni, akkor a másik is felnéz rám.”

Te Valaki, vagy Valakié vagy?

Nem szeretnék „népnevelni”, csupán az én véleményemet, vagy gondolatomat megosztani erről a témáról: Sokan szerintem ott szúrják el egy kapcsolatban, hogy a másik által akarnak Valakik lenni, pedig előbb önmagukat kellene Valakinek érezniük, és ezt a Valakit látná majd a párjuk is bennük. Vajon miért alkusznak meg sokan, miért nem önmagukat adják egy kapcsolatban vagymiért hódolnak be a „párjuknak” teljesen feláldozva önmagukat?

A "pár" nem egy férfi, női kinövéssel

A pár két emberből áll, nem? Vagyis az azt jelenti, hogy két fél alkot egy egészet. Vagyis ez esetben a nő jelenti a pár egyik felét, a pasi pedig a másikat. Ketten alkotnak egyet, vagyis egy párt és nem egy olyan sziámi ikerpárt, ahol a férfi félből jön egy kis női kinövés. Vagy ha ez a hasonlat jobban tetszik, a pár nem nem egy férfikentaur női fenékkel. Szóval hölgyeim, becsüljétek meg magatokat, ha ez eddig nem volt világos, utána várható csak el, hogy a másik is becsüljön és szeressen! Ez egyébként a pasikra is ugyanúgy igaz lehet. 

Te mit gondolsz erről a témáról?  Amennyiben osztod a véleményem, nyomj egy LIKE-ot vagy olvasd el előző bejegyzést is!

Fotó: drprem.com, driscoll-brothers.com Lead: pecsma.hu

Oldalak

Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás