Esketés – Mitől lesz olyan, mint a hollywoodi filmekben? 

Az esketés, noha az esküvő elején van, mégis sok szempontból valójában annak a csúcspontja. Érzelmileg mindenképpen csúcspontnak tekinthető a hagyományokat követő párok esetében, hiszen a vőlegény ekkor látja először menyasszonyi ruhában leendő feleségét. Hogyan válhat igazi tündérmesévé?

Mit jelent az esketés - és miért olyan nagy szám?

Az esketés valójában egyetlen ígéretnek a kimondása. Sem pap, sem lelkész, sem anyakönyvvezető nem hoz létre házasságot. A házasságot két ember, férfi és nő hozza létre azáltal, hogy tanúk előtt kimondanak egy ígéretet. Aztán persze ez az ígéret rögzítésre kerül, hol egy állami regiszterben, hol egy egyházi rendszerben.

Valami elveszett...

Tóth Mihály, a Ceremóniamester Szövetség tagja szerint az esketések igazi varázsa, a házasságkötés lényege, mára szinte teljesen elveszett. Ennek oka pedig az, hogy a házasságkötő termekbe, templomokba, szinte futószalagon érkeznek a párok egymás után, ott rutinszerűen elvégzik az esketést, majd 30 perc múlva jöhet a következő. A hollywoodi filmekben látható felfokozottság és meghittség így teljesen elképzelhetetlen és elérhetetlen. A helyszínre érkező anyakönyvvezető jobb megoldásnak tűnhet, csak az lehet a baj vele, hogy neki is lesz még aznap legalább öt másik esküvője, így ő sem tud törődni olyan mértékben a részletekkel, gyorsan túl akar esni az aktuális esketésen, hogy indulhasson tovább. De akkor mi a megoldás? Felejtsük el azt, hogy a nagy nap lehet akár olyan is, mint egy amerikai film esküvőjelenete? Nem! Nem kell elfelejteni, sőt!

A hajtás után: hogyan lesz hollywoodi tündérmese az esküvőd?

Foto: Shutterstock

Oldalak

Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.