A legszebb születésnapi ajándék, amit egy édesanya kívánhat

Kicsit ugrok az időben és egy héten megtörtént eseményt írok le. Szerdán volt a szülinapom. Amióta megvan a kisfiam, a születésnapjaim egy kicsit megváltoztak. A családi ünneplés megmaradt, de a barátokkal való kisebb kilengések szépen elmaradoztak.

Most akkor ki az ünnepelt?

Az első gyermekes szülinapom a 30. volt. Akkor volt fél éves a gyermek, így igazán nagy bulit nem csaptunk. Szépen, csendben átléptem a harmadik X-be. Persze, a gyermeket egyáltalán nem érdekelte, hogy „ez a nap más, mint a többi”, nekem lényegében ugyanolyan volt: etetés, pelenkázás, altatás, séta, stb. Aztán a második és a harmadik gyermekes szülinapom is hasonlóan telt. Annyi különbséggel, hogy a torta központi szerepet játszott, hatalmas sikert aratott. De a gyermeket továbbra sem nagyon aggasztotta, hogy „ez a nap más…”.

Idén azonban volt egy kis változás. Reggel már titokról sutyorgott a telefonban anyukámmal. Ezt követően ő maga kezdte el énekelni, hogy „ez a nap más…”, de aztán leesett, hogy ő egyelőre azt hiszi, hogy az ő szülinapja van, és ő lesz az ünnepelt. Hagytam, levittem az oviba, gondoltam, majd délután kitérek rá, hogy ugyan valószínűleg lesz torta, de ajándékot ő biztosan nem kap.

Így is tettem, megkérdeztem, hogy tudja-e mit ünneplünk ma? Kinek van a szülinapja? És aztán óvatosan rávezettem, hogy nekem. Erre ő azt válaszolta, hogy semmi baj, és kihozott a kamrából két színes tollaslabdát, és megtalálta a papírból készült „Boldog születésnapot!” feliratot is. A feliratot még csak-csak értettem, és fel is tettem a szokásos helyére, ahová akkor kerül, ha a családban szülinapozunk. A rikító színű tollaslabdákat kevésbé, de aztán kiderült, hogy azért vette elő, mert azokat is dekorációnak (ahogy ő használja: dekalációnak) szánja. Ez tetszett, azt gondoltam, a gyermek megérett a szülinapokra.

Fotó: latestfreestuff.co.uk