Amikor már nem kell a gyümölcs: Kényszerítsük-e a gyereket, hogy egészségesen egyen?

Rengeteg cikket olvastam már az egészséges étkezésről. Fejben tudom, mint mindenki, hogy a gyorskaja egyáltalán nem jó a testnek. Sőt, azt is tudom, hogy a fehér kenyeret messze el kell kerülni, a só és a hagyományos, hófehér kristálycukor fogyasztása pedig kb. akkora bűn, mint elszívni egy jointot.

Kinek a felelőssége?

Mindenhonnan ez folyik (és bár én kanállal ettem kiskoromban a kristálycukrot és még most sincs hibás fogam) kezdem elhinni, hogy ez tényleg fontos. És mivel általában én vásárolok be, és az ebédet minden esetben én készítem (ha éppen nem szülőknél vagy étteremben eszünk), rögeszmém, hogy a helyes táplálkozás az én felelősségem.

Kinek a felelőssége?

Szerencsére a férjem nyitott az új trendekre, rajta igazán tudok kísérletezni, és többé-kevésbé a kisfiammal sem volt gond. A kezdetektől arra szoktattuk, hogy sokféle ízt, ételt megkóstoljon. Simán megissza a csapvizet, sokszor ő kéri azt, és a teát is méreg (vagyis cukor) nélkül issza. Szívesen eszik gyümölcsöket is és imádja a joghurtot. Ráadásul annyira az édességekért sincs oda, és ellentétben a felnőttekkel, teljesen romlatlan: ha nem kíván többet valamiből, akkor nem eszik. Ösztönösen képes nemet mondani. Tehát egészen büszke lehettem rá. Eddig.

Fotó: drsapna.com

Oldalak

Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.