Lifestyle

Így teheti tönkre a szülő a csemetéje önfeledt gyermekéveit

Úgy nőttem fel, hogy soha egy rossz szót nem kaptam azért, mert adott esetben piszkosan mentem haza az óvodából/iskolából. Nálunk az volt az alapelv, hogy a mosógép kimossa. Ezt mindenképpen tovább akartam vinni én is, és sikerült is. Soha azon még nem idegeskedtem, hogy hogy néz ki a gyermek kabátja, cipője, nadrágja. Mindből van több, ki lehet mosni, le lehet cserélni. Ez az elv 100%-ban beleépült a hétköznapjainkba, nem valami nehéz megtartani, és rengeteg felesleges konfliktustól kímél meg bennünket. Ezért is bántott annyira, amit tegnap az óvoda öltözőjében éltem meg.

Őszi mulatságok

Mentem a kisfiamért, aki a szokott módon rohant felém. Általában öltözés közben vagy még előtte megkérdezem, hogy hogy érzi magát, mi volt ma a legjobb. Szerencsére ezekre a kérdésekre (még) nagyon szívesen válaszol. Kiderült, hogy az udvaron voltak délelőtt, faleveleket dobáltak, hemperegtek benne. Abból próbáltak odút építeni, sőt, csúszkáltak is rajta, mert egy-egy kupac egy kisebb lejtőre volt összegyűjtve. Mosolyogva hallgattam végig, miközben eszembe jutott, hogy bizony annak idején ezt én is élveztem. Jó érzéssel futottak rajtam végig a régi képek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egészen elmerültem a saját emlékeimben, meg abban, hogy erről milyen boldogan és lelkesen lehet mesélni, amikor arra eszméltem, hogy mellettünk az egyik kislány épp a délelőtti élményeket meséli. De nem felszabadultan, fülig érő szájjal, már-már kiabálva, hanem leszegett fejjel, szomorúan, olykor megakadva. Nem értettem, hogy miért is lehet az, hogy amíg az én fiamnak ez élmény, addig a kislánynak nem igazán.

Aztán rájöttem: a kislánynak is élmény lehetett, de ő már előre félt a következményektől. Ugyanis a ruhájuk igen mocskos lett. A cipők olyan sárosak voltak, hogy alig lehetett rájuk ismerni, a kabátok és nadrágok pedig nagyon látványosan viselték a játék nyomait. És amíg nálunk ez nem téma, addig abban a családban ez bizony az. A kislány szépen megkapta a magáét a koszos ruhadarabok miatt, és persze mindezért ő, a maga 5 évével és az óvónők lettek a hibásak.

Fotó: hdwyn.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.