Sztárok

Végre bevallották - Kavart egymással az ismert sorozat két sztárja

A fél világ találgatta, most végre bevallották: kavartak egymással az Agymenők sztárjai! Penny és Leonard nemcsak a tévében, hanem a valóságban is jártak, de erről rajtuk kívül senki sem tudott. Kaley Coucót azóta eljegyezte egy teniszező, Johnny Galecki pedig egy színésznővel járt, aki közben rádöbbent, hogy valójában leszbikus.

A Comedy Centralon futó világsikerű sorozat sztárjai a képernyőn még bőven együtt vannak, Galecki pedig most fellebbentette a fátylat, hogy a fikció egykor nem is állt olyan távol a valóságtól. „Szerettük egymást. Pont akkor kezdtünk el találkozgatni, amikor a sorozatbeli karaktereink, Penny és Leonard is, mégis titokban tudtuk tartani. Nem mintha szégyelltük volna ezt az egészet. Egyszerűen csak nem akartunk ártani a műsornak azzal, hogy a nézők a magánéletünk alapján ítéljék meg Penny és Leonard viszonyát” – mondta Johnny Galecki, a Leonard Hofstadtert alakító színész.

Szerelmes fotók híján, csak nekik hihetünk, amikor azt mondják: csodás volt a kapcsolatuk. A szakításuk után se kezdtek el gyűlölködni, sőt azóta is jó barátok, így az Agymenőket sem mérgezték meg felesleges viszálykodásokkal.

Couco soha többé nem akar színészekkel randizni, még akkor sem, ha végül jól alakulna a dolog. „A legrosszabb az volt, hogy folyton tagadni kellett kapcsolatunkat, pedig tényleg őrülten szerettük egymást. Megkérdeztem magamtól, hogy miért is hazudok. Aztán rájöttem, hogy ezt nem csak magamért, hanem érte és a műsorért is tettem. Tudtuk, hogy tartsuk mélyen magunkban az érzéseinket, hogy a felvételeken ne látszódjon. Ezért sem tudta senki, hogy mi van köztünk” – mondta Kaley Couco.

A csatornán az Agymenők 6. évada fut, Magyarországon még soha nem látott részekkel. Ezekben az epizódokban a fiatalok még bőven együtt vannak. A valóságban már más a helyzet: Kaley Cuocót azóta eljegyezte Ryan Sweeting teniszjátékos, míg Johnny Galecki Sara Gilberttel is járt, aki ennek a kapcsolatnak köszönhetően jött rá, hogy leszbikus.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.