Tatár Csilla az MTVA-hoz menekül Ördög Nóra elől? Ezért mondott fel a műsorvezető

Tegnap bombaként robbant a hír, hogy Tatár Csilla felmondott a TV2-nél, miután fegyelmit kapott a múlt héten. A Bors értesülései szerint döntésében nagy szerepet játszott Ördög Nóra szerződtetése.

Friss!

"2 év után Tatár Csilla elhagyja a kereskedelmi médiát. A műsorvezető a közmédiát választotta, és szakmai kihívásnak tekinti új feladatait, szerződését már aláírta az MTVA-val. Tatár Csilla műsoros feladataival és szerződésével kapcsolatban az MTVA 2014. december 27-én ad bővebb felvilágosítást." - írja az MTVA a közleményében.

Tatár Csilla döntött

A TV2 hónapok óta nagy változásokon megy keresztül, aminek több munkatárs és műsor is áldozatul esett. Míg rengeteg kollégának megszüntették a munkaviszonyát, addig Ördög Nórát átcsábították az RTL Klubtól. A Bors információi szerint még nincs vége az újításnak, ugyanis a csatorna egyik ismert arca, Tatár Csilla felmondott.

A magyar napilap szerint a válófélben lévő tévés azt gondolta, hogy miután már bizonyított "A Szépségkirálynő" című műsorban, majd rábíznak komolyabb egész estés show-kat is, de ez nem így lett. Sorsa megpecsételődött azzal, hogy a csatorna leszerződtette Ördög Nórát, aki meg is kapta a "Rising Start", így Tatár Csilla hoppon maradt.

A műsorvezető azonban többre vágyik egy reggeli műsornál, így nem csak a magánéletében, de a munkájában is vált. A pletykák szerint az MTVA-hoz tart, hogy ott a január végén induló „A Dal” műsorvezetője legyen.

„Megkaptuk Csilla felmondását, a szerződésében foglalt versenyjogi korlátokra igényt tartva elfogadtuk. Csilla karrierterve nem egyezett a TV2 vele kapcsolatos elképzelésével, ezért megértjük a döntését. Sok sikert kívánunk neki – nyilatkozta Koltay Tamás, a TV2 kommunikációs vezetője.

Fotó: TV2

Oldalak

Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Lifestyle
Pillanatokon belül kiderül, hogy tényleg átlagon felüli-e az intelligenciád!