Sztárok

Szabó Zsófi szívét végérvényesen elrabolták

Szabó Zsófival nagyot fordult a világ, ugyanis karácsonykor megkérték a kezét. Idén már saját műsorral jelentkezik az RTL Klubon és ha minden igaz, ő és Zsolt ebben az évben nyélbe ütik az esküvőt is. Ez igen, Zsófi! Jól belehúztál!

Más mint volt

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A Jóban rosszban egykori Bettijét mintha kicserélték volna. Igen, még mindig jár fodrászhoz, és posztol is róla képet, de már sokkal komolyabb, mint évekkel ezelőtt, állítja Zsófi.

"Egy teljesen más nő vagyok már, mint évekkel ezelőtt, és erre büszke vagyok. Egy kedves ismerősöm kérdezte a minap tőlem, hogy boldog vagyok-e, mert keveset lát mosolyogni. Erre azt válaszoltam neki: még soha nem voltam ilyen boldog! De az a hebrencs, harsány lány, aki voltam, már a múlté." - árulta el az egykori sorozatsztár a Borsnak.

Nem is csoda, hogy Zsófi ilyen boldog, hiszen a szerelme, Kis Zsolt a fa alatt kérte meg a kezét. A szőkeség azonnal igent mondott, bár korábban azt mondta, nem is számított rá, hogy gyűrűt kap Zsolttól ajándékba.

A színésznő-műsorvezető életében (a Berkis sztori óta) sokáig nem volt olyan férfi, aki igazán megfogta volna, éppen ezért igyekezett a munkájára és a lovaglásra koncentrálni. Tavaly nyár elején kezdett el sejtelmes képeket posztolni az Instagramjára, később pedig annak rendje és módja szerint - a Facebookra és az Instagramra "hivatalos" közös fotót posztolva - bejelentette, hogy szerelmes.

Ha érdekel hogyan nyilatkozott Zsófi a vőlegényéről, kattints a második oldalra!

Fotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...