13 évesen már vodkát ivott a világhírű politikus - Újabb Kennedy-titok látott napvilágot

Hatalom, befolyás és gazdagság - talán ez a három szó jellemzi a legjobban a Kennedy családot. A legújabb interjú után azonban ezeket a jelzőket inkább a következő szavakra kellene cserélni: drogfüggőség, alkoholizmus és kétségbeesés.

Függőség és botrány

A 48 éves Patrick J. Kennedy több éven át kongresszusi képviselőként dolgozott, így sokan abban reménykedtek, hogy elődeihez hasonlóan sikeres politikai karriert fog befutni, míg egy baleset mindent megváltoztatott. A politikus 2006-ban alkoholos befolyásoltság alatt állva autójával belehajtott a kongresszus épületét körbevevő kordonba, ezzel tönkretéve azt és karrierjét. A népszerűsége ezek után folyamatosan csökkent, míg 2010-ben bejelentette visszalépését.

Az egykori politikusnak a napokban ismét sikerült felhívnia magára a figyelmet, amikor az amerikai 60 Minutes című műsorban nyíltan beszélt alkoholizmusáról, illetve annak kiváltó okairól.

Patrick J. Kennedy – a meggyilkolt John F. Kennedy unokaöccse – bevallotta, hogy már gyerekként is alkoholizált, így próbálta enyhíteni fájdalmát. A vizes palackba mindig vodkát töltött, továbbá fájdalomcsillapítókat szedett. Így kezdődött a függősége. Azóta szerencsére járt elvonón, aminek köszönhetően öt éve tiszta, ennek ellenére nem érzi magát egészségesnek: „Mindig függő leszek. Azonban egy olyan függő vagyok, aki lassan kezd meggyógyulni. Számolom a napokat.”

Feldolgozhatatlan veszteség

Nem ő az egyedüli Kennedy, akinek gondjai akadtak az alkohollal. A családtagokat leginkább a John F. és Robert Kennedy ellen elkövetett merényletek viselték meg. Patrick J. apja, Ted Kennedy nagyon nehezen tudta feldolgozni testvéreinek a halálát: „Az apám sosem tudott gyászolni. Neki az országgal és a családdal kellett törődnie. Életének legnagyobb részét teljes kétségbeesésben töltötte, sok gyógyszert szedett és ezt a feldolgozhatatlan traumát továbbadta a testvéreimnek és nekem” – nyilatkozta az egykori képviselő.

A család többi tagja eddig még nem nyilatkozott az interjú kapcsán, de esélyes, hogy nem is fognak.

Fotó: dailymail.co.uk

Oldalak

Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...