Sztárok

Ilyen méreggel gyilkolták meg Brittany Murphyt és férjét - Újabb fejlemények a tragikus ügyben

A „Spinédzserek” és a „8 mérföld” című filmekkel ismertté vált Brittany Murphy pár évvel ezelőtti tragikus halála mindenkit megrázott. Amikor mindössze 5 hónappal később a férje is elhunyt, végképp ledöbbentek az emberek. Sokáig azt állították az orvosok, hogy tüdőgyulladás végzett velük, de most egy teljesen új teória kezd beigazolódni.

A 32 évesen elhunyt Brittany Murphy családja azóta sem dolgozta fel halálát. Miután a színésznő férje, Simon Monjack is meghalt, még rejtélyesebb lett az egész történet, így a szülők saját kezükbe vették az ügyet és még több vizsgálatot rendeltek el. A tesztek azonban olyan eredményt hoztak, amelyre senki sem gondolt volna.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A tudósok rájöttek, hogy Brittany és férje hajában 10 különböző fémszármazék koncentrációja is magas volt. „Az egyetlen logikus magyarázat, hogy egy harmadik személy bűnös szándékkal tette ki a házaspárt ennek a méregnek” – olvasható „Perez Hilton” oldalán. A legkézenfekvőbb a patkányméreg, ugyanis a Brittany és férje tünetei is megegyeznek ezen méreg hatásaival, mint például a fejfájás, a szédülés, hosszan tartó rosszullét, testszerte belső és külső vérzések, fájdalom, görcsök stb.

Ezen információk hatására a rendőrség újra elkezd nyomozni? Vajon ki akarta megmérgezni a házaspárt? Ezekre és még sok más kérdésre kell választ találniuk!

Fotók: indervilla.com; posh24.com

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...