Sztárok

Árpa faképnél hagyta Friderikuszt - Kisétált a TV2 stúdiójából

Az Összezárva Friderikusszal című műsor történetében még nem fordult elő olyan, hogy egy vendég önszántából otthagyja a stúdiót, ám Árpa Attila nemrég megtette. A műsor házigazdája és a rendező között igencsak feszült volt a hangulat, Árpa pedig tíz órányi forgatás után beintett és távozott.

Hoppon maradtak

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Fridi és Árpa között olyan feszült volt a hangulat, hogy fogadásokat kötöttünk, mikor pattan fel egyik vagy másik, és hagyja ott a fenébe az egészet. Árpa kiakasztotta Friderikuszt, amikor elkezdte Vitrayval egy lapon emlegetni. Aztán cinikusan még rá is kérdezett, hogy ki lehet-e­ ejteni Vitray nevét abban a ­stúdióban, ahol ő tartózkodik" - mondta el a Blikknek az egyik stábtag.

A producer, Hajdú Péter azért nem nyilatkozott a napilapnak, mert kicsi rá az esély, hogy az Árpa-Fridi harc vasárnap este lemegy adásban.

"Nem haragszom, és csalódott sem vagyok, viszont gazdagodtam egy felismeréssel: a bulvárszerepléseket hanyagolnom kéne. Számomra menet közben derült ki, hogy abban a helyzetben én nem érzem magam jól, de Sándor sem volt százszázalékos formában. Sokat lendített volna az ismerkedésünkön, ha megnézte volna a filmemet, és elolvasta volna a könyvemet" - árulta el a Blikknak Árpa.

Nyomj egy lájkot, ha te is megnézted volna ezt a félbemaradt adást!
Ezt is ajánljuk: Bereczki Zoli falja a nőket: "Nem árulok zsákbamacskát!"

Fotók: TV2; Leadfotó: youtube.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...
Lifestyle
Hiába van otthon szén-monoxid-érzékelőd, ha nem a megfelelő helyre szerelted fel, ugyanis egy rosszul megválasztott ponton a készülék nem feltétlenül képes időben figyelmeztetni a veszélyre.