Akárcsak Bowie - 69 éves korában, rákban hunyt el Alan Rickman

69 éves korában halt meg a Harry Potter sorozat és az Igazából szerelem brit sztárja, Alan Rickman. A Daily Mail nemrég közölte a hírt, a színész halálának körülményeiről egyelőre nem sokat lehet tudni.

Ő is elment

Rickman családja is megerősítette a hírt, akárcsak David Bowie, Rickman is titkolta, hogy rákos volt. Alan Rickman 1946. február 21-én született, ebben az évben ünnepelte volna a 70. születésnapját.

Élet a'la Rickman

Alan Sidney Patrick Rickman Londonban született munkás család sarjaként. Nyolcvéves volt, amikor az édesapja, Bernard meghalt, így az édesanyja egyedül nevelte fel őt és a három testvérét. A mama később újra férjhez ment, de három évvel később elvált, Alan szerint "csak egy igaz szerelme volt az életében".

A színész valószínűleg örökölhette az "egy embert szeretek egy életen át" gént, ugyanis 19 éves volt, amikor megismerte a feleségét, Rima Hortont, akivel halálig élt együtt.

Rickman az érettségit követően három barátjával közösen nyitott Grafiti néven design stúdiót, melyet sikeresen is működtetett, de aztán rájött, hogy ő mégicsak színész akar lenni. Most vagy soha alapon levelet írt a Royal Academy of Dramatic Art (RADA) nevű intézménynek, és kérte, hogy hadd felfételizhessen.

Bár legtöbben a Harry Potter filmek Perselus Pitonjaként ismerik, Rickman olyan filmekben játszott, mint a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, az Értelem és érzelem, vagy a Drágán add az életed!

Kattints a második oldalra, ha tudni szeretnéd, hogyan búcsúztak a sztárok Alantől!

Fotó: tumblr.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A Bakban feltörhet egy rég elfojtott érzés és durván felkavarja. Napi horoszkóp!
Sztárok
Bár a sztárok között gyakorta szövődnek elszakíthatatlannak tűnő köteléket, sajnos a hírességek barátságai is megszakadhatnak olykor akár a hírnévnek, a rivalizálásnak, vagy éppen személyes problémák...