A titkárnőjébe szeretett bele Nemcsák Károly – A Szomszédok sztárjának válása folyamatban van

58 évesen újra rátalált a szerelem a Szomszédok egykori Vágási Ferijére, vagyis Nemcsák Károlyra. A hírek szerint az egyik alkalmazottjába szeretett bele.

21 év után ment tönkre a házassága

Az egykori Vágási Feri, a József Attila Színház igazgatója, Nemcsák Károly 21 évvel ezelőtt vette feleségül Darvasi Ilonát, aki 2007. január 31-éig a Turay Ida Színház igazgatója volt, ezt ő maga alapította. Miután megbízták a Soproni Petőfi Színház vezetésével, helyére első házasságából született lányát, Darvasi Cecíliát ültette. 2012-ben Ilona lemondott posztjáról. A Szomszédok egykori Vágási Ferijének és neki két fia született, az idén 21 éves Balázs és a 19 éves Máté. Darvasi Ilona jelenleg a Csepeli Munkásotthon ügyvezető igazgatója, illetve a Turay Ida Színház produkciós igazgatója.

Nagyon úgy tűnik, hogy a két színház igazgatása őrölte fel a házasságukat, amit hosszú időn át próbáltak megmenteni, ám a történet mégis válással fog végződni, Nemcsák és Darvasi már a papírokat is beadták, Ilona pedig elköltözött otthonról.

Lapozz és tudd meg, kivel esett szerelembe Nemcsák Károly!

Fotó: MTVA/Nagy Zoltán

Oldalak

Szólj hozzá Te is!