Titkos helyek a föld alatt - 4 elképesztő nevezetesség Magyarországon

A föld alatti nevezetességeknél talán nem is létezik különlegesebb! Szerencsére hazánkban több olyan hely is található, amelyeket felkeresve egy misztikus, számunkra ismeretlen világba csöppenhetünk. Cikkünkben összegyűjtöttünk 4 elképesztő föld alatti látványosságot, ismerd meg őket!

Város a város alatt, egykori érseki pincerendszer, Eger

Az egri bazilika lábánál található az egykori érseki pincerendszer bejárata, amelyen belépve egy igazán különleges világba, mondhatni városba csöppenünk. Az ország 7 csodája közé választott nevezetesség tulajdonképpen Fenessy György püspök nevéhez kötődik, aki innen termelte ki a palotájának megépítéséhez szükséges tufát. Az így létrejövő 3 kilométer hosszú pincerendszerben hosszú ideig bort tároltak, majd a II. világháborút követően feledésbe merült és életveszélyessé vált. A 70-es években próbálták helyreállítani, bizonyos részeit vasszerkezettel megerősítették vagy lebetonozták. A víz azonban így is beszivárgott a föld alá gyönyörű mészképződményeket hozva létre. Az alagútban ma kiállítás működik, ahol megcsodálhatjuk a város történetét. Egy ilyen túra nagyjából 40-50 percet vesz igénybe, a résztvevők pedig jól teszik, ha alaposan felöltöznek, hiszen a föld alatt csupán 12 fokra számíthatnak.

Fotó: varosavarosalatt.hu

Oldalak

Szólj hozzá Te is!