Utazás

Már az egész világ a magyar nevezetességről beszél - Te jártál már itt?

Korábbi, Országos Kékkörről szóló cikkünkben már írtunk a csodálatos galyatetői kilátóról, és egyre úgy tűnik, hogy a nevezetesség a világhírnév felé tör. Nemrég a DailyMail is felfigyelt rá, most pedig egy rangos nemzetközi díjra esélyes: az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renováció kategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is nyerhetnek.

Gyönyörű panoráma

A korábbi, Péter-hegyesén álló kilátót a tavalyi év során újították fel és emelték meg további szintekkel. Korábban a kilátást zavarták a fák, most azonban a lombkoronaszint fölé emelkedve ismét zavartalanul, 360 fokban csodálhatjuk az előttünk elterülő panorámát, és nem mellesleg tiszta időben innen akár a távoli Magas-Tátra hófödte csúcsát is megpillanthatjuk. További kuriózum, hogy a Kovács Csaba vezető építész és Vass-Eysen Áron építész nevéhez kötődő látványosság felső szintjein helyet kapott három, úgynevezett bivak szállás, amelyet bárki kibérelhet, ha hoz magával saját hálózsákot és derékaljat, és szeretné csaknem 1000 méter magasságban álomra hajtani a fejét.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A mátrai kilátóra egészen április elsejéig lehet szavazni ide kattintva! A rangos nemzetközi versenyt egyébként az Architizer online magazin a Wall Street Journallal és a Webbysszel közösen alapította három évvel ezelőtt. Érdemes szavaznunk, hiszen jelenleg a kilátó fej-fej mellett versenyez egy kínai teaházzal. A győzteseket április 12-én hirdetik ki.

A kilátóról még több képet találsz a következő oldalon!

Fotó: MTSZ/Gulyás Attila

Oldalak

Utazás
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.