5 hely, ahova el kell jutnod februárban - Színpompás karneválok és egzotikus tájak

Már most azon gondolkodsz, milyen jó lenne februárban elutazni valahova? Cikkünkben adunk néhány tippet, hova érdemes ellátogatni az év ezen szakában!

Marrakesh, Marokkó

Két ok miatt nem érdemes nyáron utazni Marokkóba, ilyenkor a rengeteg turistától mozdulni sem lehet, ráadásul a hőmérséklet folyamatosan 40 fok körül van. Sokkal jobban járunk, ha az év elejére, mondjuk, februárra időzítjük az észak-afrikai kirándulást, hiszen így elkerülhetjük az előbbi kellemetlenséget. Marrakesh-ben járjuk végig az arab stílusú kerteket, csodáljuk meg a helyi művészeti galériákat és a mór kultúra remekeit, no és persze ki ne hagyjuk a helyi piacot, a Dzsema el Fnát, ahol különleges portékákra, igazi kincsekre bukkanhatunk.

Velence, Olaszország

Velencét legalább egyszer az életben látni kell! Február kiváló alkalom arra, hogy ellátogassunk a lagúnák városába, hiszen ekkor rendezik a több száz éves karnevált, amelyre ma már szerencsére számtalan hazai busztársaság és utazási iroda szervez olcsó utakat. A színes programok idén már január végén (23-án) kezdetét veszik és egészen február 9-ig tartanak. Reméljük, az idei karnevál idején a városnak nem kell megküzdenie az úgynevezett acqua altával, vagyis a vízszint megemelkedésével, amikor a turisták és a helyiek csak a kiépített pallókon vagy gumicsizmával a lábukon tudnak közlekedni – ez ugyanis egyre gyakrabban okoz problémát a cölöpökre épített városban.

Fotók: stuckincustoms.smugmug.com, foodandtravelfun.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!